Élő közvetítésében beszélt az amerikai választás meghatározó témáiról Trump és Musk az X-en

Élő közvetítésében beszélt az amerikai választás meghatározó témáiról Trump és Musk az X-en

13:55 Augusztus 13, 2024

Politika 682 4 хвилини

Українська

Az amerikai választás meghatározó témáiról esett szó Donald Trump és Elon Musk az X-en közvetített élő beszélgetésében hétfőn.

 Az internetes beszélgetés mintegy negyven perces késéssel indult, ugyanis Elon Musk tájékoztatása szerint a szervert túlterheléses támadás érte. A közösségi médium tulajdonosa a műszaki fennakadás kapcsán azt közölte, hogy az előzetesen a szerver kapacitását nyolcmillió egyidejű hallgatóra tesztelték.

 Az Egyesült Államok keleti partvidékén a hétfő késő esti órákban közvetített beszélgetés érintette Kamala Harris alelnök színrelépését demokrata elnökjelöltként. Donald Trump bejelentette, hogy tervei szerint októberben visszatér a Pennsylvania állambeli Butler városába, ahol július 13-án választási gyűlésén merényletet kíséreltek meg ellene.

 Donald Trump méltatta Elon Musk üzleti tevékenységét, az elektromos autógyártásban és az űriparban elért eredményeit, valamint a mesterséges intelligenciát érintő befektetések terén.

 Elon Musk megismételte, hogy Donald Trump elnökségét támogatja. Elmondta, saját magát hagyományosan a demokratákhoz tartozónak tartotta, ugyanakkor úgy vélte, hogy az Egyesült Államok választóvonalhoz érkezett, Biden adminisztráció pedig nem tartotta meg ígéretét a mérsékelt politikára. A milliárdos vállalkozó hozzátette, hogy szerinte Kamala Harris elnöksége egy radikálisabb irányba vinné az országot.

 Donald Trump megismételte, demokrata ellenfelét, Kamala Harrist radikálisnak és alkalmatlannak tartja, többi között, mert nem lép fel az illegális bevándorlással és a bűnözéssel szemben.

 Elon Musk, az X (korábban Twitter) közösségi médiaoldal tulajdonosa, a beszélgetés házigazdájaként előzőleg „szórakoztató” eseményt ígért, a médium felhasználóit is arra kérte osszák meg kérdéseiket, az online interjút pedig azzal hirdette, hogy „nincs előre megírt forgatókönyv, és a témákat illetően nincsenek korlátok”.

 Az interneten közvetített politikai témájú élő beszélgetés mintegy két órán keresztül tartott, és érintette az illegális bevándorlást, az amerikai gazdaság helyzetet, inflációcsökkentést és energiaárakat, a közbiztonságot, a NATO-t, valamint az ukrajnai háborút is. Az esemény oldalát 74 millió felhasználó kereste fel a késő esti órákig.

 Az internetes esemény egyben Donald Trump hivatalos visszatérését is jelentette az X, korábban Twitter közösségi médium felületére, amelynek korábbi tulajdonosai a 2021. január 6-i zavargások nyomán felfüggesztették fiókját.

 Miután Elon Musk 2022-ben megvásárolta a médiumot, feloldotta Donald Trump fiókjának zárolását.

 Az élő eseményt megelőzően Thierry Breton, az Európai Unió belső piaci biztosa lehetséges „káros tartalmak felerősítésére” figyelmeztette Elon Muskot az X-en közölt levelében, amiben az Európai Unió törvényeinek való megfelelésre sürgette a közösségi médiumot, utalva a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályra, ami több között a félretájékoztatás megelőzéséről is szól.

 Steve Cheung, Donald Trump kampányszóvivője az Európai Bizottság tagjának levelére úgy reagált, hogy az Európai Unió „foglalkozzon a saját ügyeivel, ahelyett, hogy megpróbál beavatkozni az amerikai elnökválasztásba”.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei