karpat.in.ua

Kuleba: Ukrajna az EU döntését követően veszi fontolóra a Lukasenka elleni szankciók bevezetésének lehetőségét

Ukrajna mérlegelni fogja a szankciók bevezetésének lehetőségét Alekszandr Lukasenka elnökkel szemben, miután az Európai Unió meghozza az erre vonatkozó határozatát. Ezt Dmitro Kuleba külügyminiszter jelentette be egy eligazításon az újságírók kérdéseire válaszolva, közölte az Українські Новини.

„A válság első napjától kezdve a Fehéroroszországgal kapcsolatos álláspontunk következetes és egyértelmű. Csatlakoztunk az Európai Unió erre vonatkozó nyilatkozataihoz. Ami a már bevezetett szankciókat illeti, csatlakozunk hozzájuk. Ami az új szankciókat illeti, egy egyeztetett algoritmus szerint fogunk eljárni: először az EU fogadja el a szankciókat, majd fontolóra vesszük, hogy csatlakozzunk-e hozzájuk” – mondta.

Az Európai Unió október elején vezetett be szankciókat 40 belorusz tisztviselő ellen, akik az elnökválasztás meghamisításáért és a tiltakozások elfojtásáért felelősek.

Az EU október 12-én fejezte ki szándékát, hogy kibővíti szankciókat, többek között közvetlenül Lukasenkára is.

Джерело