karpat.in.ua

A francia elnököt, korrupció vádja miatt, három évig terjedő börtön fenyegeti

Franciaországban október 5-én megkezdődött a korrupcióval megvádolt Nicolas Sarkozy exelnök tárgyalása, számolt be a francia sajtó. A per tárgya – az ország szabályainak és érvényben lévő tilalmainak feltételezett megsértése.

Nicolas Sarkozy ügyvédei és számos volt minisztere panaszt nyújtottak be az ellenük folytatott nyomozás megalapozottságával kapcsolatban, amit a párizsi fellebbviteli bíróság szeptember végén elutasított.

Sarkozyt azzal is vádolják, hogy titkos információkat próbált megszerezni egy bírótól az ügyével kapcsolatos a nyomozásról. Kezdetben a volt elnök is szereplője volt annak a nyomozásnak, amely szerint Muammar Kadhafi volt líbiai vezető 2007-ben finanszírozta választási kampányát.

2011-ben Líbia bejelentette, hogy Nicolas Sarkozy pénzt kapott Kadhafitól. Saif al-Iszlám volt líbiai vezető fia egy interjúban azt követelte az akkor elnök Sarkozy-től, hogy ismerje el a líbiai kormány pénzügyi támogatását. Körülbelül 50 millió eurós összegről van szó.

Ha Sarkozy elfogadta a líbiai vezető effajta segítségét, megsértette az elnöki kampány maximális finanszírozásának 21 millió eurós szabályát, a külföldi finanszírozás tilalmát és a bevételi források deklarálásának szabályait.

Ha ezen vádak alapján elítélik, a politikust három év börtön fenyegeti. Egyébként maga Sarkozy exelnök azt állítja, hogy személyesen nem tudott a limit túllépéséről. A Radio France International információi szerint Sarkozy ügyében összesen kilenc különböző jogi nyomozást folytattak le, bűnösségére azonban még nincs tényszerű bizonyíték.

Az ellene felhozott vádak csak a pénzügyi tranzakciók kérdőjelezhetőek meg, a líbiai tisztviselők tanúvallomásai és a hírszerzési feljegyzések.

Általánosságban elmondható, hogy a volt francia elnök ellen indított vizsgálatok véget vethetnek a nagypolitikába való visszatérésének minden reményének.

Ugyanakkor Nicolas Sarkozy nem az első elnök, aki bíróság elé kerül Franciaországban. 2011-ben Jacques Chirac volt elnököt bűnösnek találták abban, hogy Párizsi polgármesteri kadenciája idején közpénzeket sikkasztott pártjának finanszírozására. Ennek eredményeként Jacques Chirac-ot két év próbaidőre ítélték, ami reményt ad Nicolas Sarkozy-nek ügyének hasonló befejezésére.

NEWSMAKER