Ukrajna június végéig megkapja az első szállítmány lőszert a cseh kezdeményezésből

Ukrajna június végéig megkapja az első szállítmány lőszert a cseh kezdeményezésből

16:05 Június 24, 2024

Politika 408 2 хвилини

Українська

Az ukrán hadsereg a cseh kezdeményezés keretében június végéig megkapja az első szállítmány lőszert – jelentette ki Jana Černochová, a Cseh Köztársaság védelmi minisztere a CNN Prima NEWS tévécsatornának nyilatkozva, számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a cseh védelmi miniszter elmondta: ahogy ígértük, június végén megérkezik az első szállítmány. Egyúttal arról biztosított, hogy az Ukrajnába küldés előtt a lőszert cseh szakemberek megvizsgálják, és szükség esetén megjavítják.

Černochová így reagált elődje, Ljubomir Metra volt cseh védelmi miniszter vádjaira, aki szerint a lőszerek egy része rossz minőségű lehet. Mint hozzátette, a lőszereket még azelőtt módosítani fogják a cégek, hogy Kijev megkapja azokat. Azt is jelezte, hogy jelenleg az egész világon lőszerhiány van, ezért Csehországnak azzal kell dolgoznia, amije van.

„Ha segíteni akarunk Ukrajnának, hálásnak kell lennünk azért, amink van. Szerencsére vannak cégeink és erőforrásaink. Az adományozók – Csehország nem fizet ezért – gondoskodnak arról, hogy a lőszer használható állapotba kerüljön” – ígérte Jana Černochová.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei