Georgiai állambiztonság: tavaly több próbálkozás is történt államcsíny előkészítésére

Georgiai állambiztonság: tavaly több próbálkozás is történt államcsíny előkészítésére

19:03 Június 13, 2024

Politika 483 2 хвилини

Georgiában (Grúzia) bizonyos bel- és külföldi erők az elmúlt évben több alkalommal is megpróbálták megteremteni az államhatalom erőszakos megdöntésének feltételeit – közölte szerdán Grigol Liluasvili, a helyi állambiztonsági szolgálat vezetője.

„2023-ban különböző szereplők kísérleteket tettek arra, hogy előkészítsék a talajt a politikai feszültségek és az államhatalom erőszakos megdöntése számára. Ilyen próbálkozásokat több alkalommal sikerült regisztrálni. Az ilyen jellegű kockázatok semlegesítése végett más illetékes hatóságokkal összehangoltan minden szükséges megelőző intézkedést megtettünk, aminek köszönhetően sikerült elejét venni a destruktív folyamatok elterjedésének az országban” – ismertette Liluasvili a tavalyi év állambiztonsági jelentését a tbiliszi parlamentben.

Az állambiztonsági szolgálat vezetője hangsúlyozta hogy belföldiek mellett külföldi erők is érintettek ilyen jellegű kísérletekben. Mint mondta, egy államcsíny megvalósítása érdekében „forrásokat is próbáltak mozgósítani”.

Liluasvili kiemelte, hogy a külföldi titkosszolgálatok egyik fő célja pozícióik megerősítése volt a nemzeti kisebbségek körében, hogy felhasználhassák őket az ország jelenlegi vezetésével szemben nemzeti és felekezeti viszályok szítása révén.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei