Az osztrák kancellár is részt vesz az ukrán békecsúcson

Az osztrák kancellár is részt vesz az ukrán békecsúcson

12:34 Május 23, 2024

Politika 617 2 хвилини

Українська

Karl Nehammer osztrák kancellár jelezte részvételét a Svájcban június közepén tartandó ukrán békecsúcson.

Ezt az osztrák néppárti kancellár hivatala közölte szerdán, miután Nehammer a nap folyamán telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel egyeztetett. A kancellár ezen felül megvitatta az aktuális háborús helyzetet Ukrajnában, valamint az osztrák ipar szerepét az újjáépítésben.

„A júniusi békekonferencia fontos lépés előkészíteni a terepet ahhoz, hogy a béke újból lehetséges legyen. A helyzet kényes – ennek ellenére világos célt kell követnünk: legyen béke kontinensünkön, szűnjön meg a halál” – hangoztatta Nehammer.

Mint mondta, „szövetségesek széles körű összefogására van szükség a békéért, az Európai Unió visszhangkamráin kívül is. Éppen ezért értékesek” a világ más tájékairól érkezett állam- és kormányfőkkel folytatott beszélgetések.

Az ukrajnai békekonferenciát június 15-16-án tartják a svájci Bürgenstock üdülőhelyen a kijevi vezetés kérésére. A találkozó az állam- és kormányfők szintjén szervezik. Moszkva már előzetesen jelezte, hogy nem kíván részt venni a találkozón. A megbeszélések célja egyebek között beindítani egy békefolyamatot.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei