karpat.in.ua

Ukrajna és Szlovákia számos kétoldalú megállapodást írt alá

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalos szlovákiai látogatása során számos ukrán–szlovák dokumentumot írtak alá.

A két ország államfője, Vlagyiszlav Kriklij Ukrajna infrastruktúráért felelős minisztere és Andrej Doležal, Szlovákia közlekedési és építésügyi minisztere jelenlétében megállapodást írt alá Ukrajna kormánya és a Szlovák Köztársaság kormánya között a Szlovák Köztársaság légterének egy meghatározott része használatáról az erre kijelölt ukrán légi-navigációs szolgáltató által az ungvári Nemzetközi repülőtéren.

Zuzana Čaputová-val, a szlovák köztársasági elnökkel Pozsonyban megtartott találkozója után a sajtónak adott nyilatkozatában Volodimir Zelenszkij elmondta, hogy tárgyalásaik egyik kulcskérdése az ungvári Nemzetközi repülőtér teljes körű működésének újraindítása volt.

„Ma aláírtunk egy megállapodást, amely elhárítja az utolsó akadályt, és lehetővé teszi számunkra, hogy újra indítsuk Ungváron a rendszeres légi járatokat. Ez a megállapodás valójában nagyon fontos számomra. Ez az egyik eszköz, amely lehetővé teszi Ukrajna „egybevarrását”, helyreállítva a Nyugat és a Kelet közötti légi hidat” – mondta Ukrajna elnöke.

A dokumentum aláírása lehetővé teszi az ungvári Nemzetközi repülőtér teljes körű működésének helyreállítását, valamint Kárpátalja légi összeköttetését Ukrajna más régióival, valamint a külfölddel. A megállapodás figyelembe veszi a Szlovák Köztársaság NATO-tagságából eredendő biztonsági és védelmi szempontokat.

Vlagyiszlav Kriklij és Andrej Doležal memorandumot írtak alá Ukrajna Infrastrukturális Minisztériuma és a Szlovák Köztársaság Közlekedési és Építésügyi Minisztériuma között az Ázsia és az Európai Unió, Ukrajna és Szlovákia területén keresztül történő kombinált-szállítás területén való együttműködésről.

A dokumentum aláírásának célszerűsége, hogy mindkét országnak közös érdekekkel vannak a vasúti konténerszállítás területén az Ázsia (Kína) – Európa (Szlovákia) útvonalon.

„Abban is megállapodtunk, hogy a lehető legnagyobb mértékben kihasználjuk tranzitpotenciálunkat. Kombinált szállításról beszélünk az Ázsia–Európa útvonalon. Országaink fontos közlekedési hídnak számítanak, és közös álláspontunk erősebb lesz, ha a rakománykezelés céljából, ezen az útvonalon multimodális logisztikai központokat hozunk létre” – mondta Ukrajna elnöke.

Elmondása szerint az Ukrajna és a Szlovák Köztársaság között ma aláírt memorandum a kombinált vasúti szállítás területén folytatott együttműködésről lehetővé teszi a projekt megvalósításának folytatását.

A dokumentum megkönnyíti a multimodális logisztikai központok (terminálok) létrehozásának projektjét Ukrajnában és Szlovákiában, amely végül megerősíti a két ország stratégiai helyzetét – közlekedési hídként a Nyugat és a Kelet között.

A memorandum lehetővé teszi a gyakorlatban is a projekt megvalósítását, egy kétoldalú munkacsoport létrehozását és a kínai féllel folytatandó tárgyalások alapjainak megteremtését.