Csak az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatás megújítása nem lesz elég Oroszország legyőzéséhez – Kuleba

Csak az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatás megújítása nem lesz elég Oroszország legyőzéséhez – Kuleba

20:50 Április 24, 2024

Politika 562 2 хвилини

Українська

Az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai támogatás újraindítása önmagában nem lesz elegendő az orosz megszállók feletti győzelemhez, a Nyugatnak növelnie kell a védelmi termelést – jelentette ki szerdán Dmitro Kuleba külügyminiszter a The Guardian című brit lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője az Egyesült Államokból Ukrajnába irányuló fegyverszállítások újraindítását kommentálva elmondta: „Semmilyen csomag nem fogja megállítani az oroszokat. Ami megállítja az oroszokat, az Ukrajna és minden partnerének egységfrontja.” Úgy vélte, a nyugati országoknak növelniük kell a fegyvergyártást, ahogy azt Ukrajna már megtette.

„Amikor látom, hogy Oroszország mit ért el a védelmi és ipari bázis létrehozásában a két év háború alatt, és mit ért el a Nyugat, akkor azt gondolom, hogy valami nincs rendben a Nyugattal. A Nyugatnak meg kell értenie, hogy Európában a béke korszaka véget ért” – figyelmeztetett Dmitro Kuleba.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei