Szerbia szuperszonikus vadászbombázókat venne a franciáktól

Szerbia szuperszonikus vadászbombázókat venne a franciáktól

09:22 Április 10, 2024

Politika 594 3 хвилини

Українська

Rendkívül közel áll Szerbia ahhoz, hogy Franciaországtól Rafale típusú, szuperszonikus vadászbombázó repülőgépeket vásároljon – jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök kedden, miután Párizsban a francia elnökkel és a védelmi miniszterrel tárgyalt.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a szerb elnök a francia-szerb üzleti tanács ülésén vett részt, majd a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a Dassault Aviation vállalattal már folynak a tárgyalások, a szerződést pedig két hónapon belül aláírhatják Emmanuel Macron jelenlétében.

Aleksandar Vucic kiemelte: a vadászgépek vásárlása jelentősen bővíti majd a két ország közötti katonai, de a más területeket is érintő együttműködést.

Aleksandar Vucic korábban úgy nyilatkozott: a szerb hadsereg és a fegyveripar fejlesztésébe az év végéig további 700 millió eurót fektet Belgrád. „Akinek nincs erős hadserege, azt megtámadják” – húzta alá, majd azzal egészítette ki, hogy Szerbia nem készül háborúra. Hozzátette: a szerb hadiipar a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet saját gyártású drónok és pilóta nélküli gépek előállítására.

A szerb elnök februárban jelentette be, hogy Belgrád önmegsemmisítő (kamikaze) drónokat vásárol az Egyesült Arab Emírségektől, és akkor közölte, hogy hamarosan körülbelül hárommilliárd euróért vásárol Rafale típusú francia vadászgépeket is.

A szerb hadsereg korszerűsítése az utóbbi években jelentős mértékben Oroszországtól függött, Belgrád harckocsikat, páncélos járműveket, helikoptereket és harci repülőgépeket kapott, illetve vásárolt Moszkvától.

Elemzők szerint Szerbia – az egyetlen európai ország, amely nem csatlakozott az Oroszország elleni uniós szankciókhoz, noha elítélte az Ukrajna elleni orosz háborút – a más országoktól vásárolt fegyverek és harci eszközök beszerzésével is jelzi távolodását Moszkvától.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei