Budanov is Taurus rakétákat kér Berlintől

Budanov is Taurus rakétákat kér Berlintől

18:39 Április 7, 2024

Politika 293 2 хвилини

Az ukrán hírszerzés vezetője újfent reményét fejezte ki, hogy Németország végül mégis Ukrajna rendelkezésére bocsát Taurus manőverező robotrepülőgépeket.

„A Taurusok minden bizonnyal megkönnyítenék az életünket” – mondta Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (GUR) vezetője az ARD német tévécsatornának vasárnap adott interjújában, amelyben kifejtette, hogy a rakéta kiváló fegyver parancsnoki központok és más fontos célpontok ellen. Ilyen célpontnak nevezte a Krímet Oroszországgal összekötő hidat is.

Budanov az interjúban megerősítette, hogy Ukrajna tavasszal vagy nyáron újabb orosz offenzívára számít, főként a keleti régióban. Olaf Scholz német kancellár továbbra is határozottan ellenzi a Taurusok Ukrajnába küldését, attól tartva, hogy Kijev a német rakétákkal a frontvonalaktól távoli orosz célpontokra is csapást mérhet, és ezzel belesodorhatja Németországot a háborúba.

Budanov az interjú során nem kívánt nyilatkozni a háború konkrét kilátásairól, de szavai szerint a helyzetet „ellenőrzés alatt tartják”. Hozzátette, hogy még ebben az évben sor kerülhet egy ukrán ellentámadásra, de az „katasztrofálisan nehéz” feladatot jelentene Ukrajna számára a Nyugat folyamatos támogatása nélkül.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei