Az összes ukrán és orosz fogoly cseréjét javasolta a pápa

Az összes ukrán és orosz fogoly cseréjét javasolta a pápa

20:50 Március 31, 2024

Politika 802 2 хвилини

Українська

Ferenc pápa húsvéti ünnepi miséjében is a háború kegyetlenségéről, az emberi szenvedésről és a remény újjászületéséről beszélt.

A Gázai övezet és Ukrajna szenvedő lakosságának szentelte húsvéti ünnepi miséjét Ferenc pápa, aki pár órával korábban, a szombat esti vigílián is a közönyből és a félelemből fakadó gyűlöletről, az ezekből táplálkozó kegyetlenségről beszélt.

Több mint 60 ezren gyűltek össze a Szent Péter téren vasárnap délelőtt.

„A nemzetközi jog tiszteletben tartását kérve fejezem ki abbéli reményemet, hogy megvalósul a teljes körű fogolycsere Oroszország és Ukrajna között, mindnyájunk érdekében” – tette hozzá Ferenc pápa, és azzal folytatta, hogy szabad utat követel a gázai segélyszállítmányoknak, ugyanakkor az október 7-én elrabolt túszok azonnali szabadon engedésére és haladéktalan tűzszünetre szólítja fel a feleket.

Eközben a jeruzsálemi latin pátriárka, Pierbattista Pizzaballa a megszokottnál sokkal kevesebb hívő előtt celebrálta a húsvéti misét, mert a ciszjordániai keresztényeket nem engedték be Jeruzsálembe idén.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei