Moldova azt tervezi, hogy segít Ukrajnának levadászni a menekülő hadköteleseket a határon – Adrian Efros belügyminiszter

Moldova azt tervezi, hogy segít Ukrajnának levadászni a menekülő hadköteleseket a határon – Adrian Efros belügyminiszter

19:34 Március 25, 2024

Politika 781 2 хвилини

Українська

A moldovai határőrök azt tervezik, hogy együttműködnek az ukrán hatóságokkal, és segítenek elfogni az Ukrajnából a Dnyeszteren túlra szökni próbáló hadköteleseket – jelentette be hétfőn Adrian Efros moldáv belügyminiszter Ziarul de Garda című moldáv lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Efros elmondta: „Egyértelmű, hogy mindenki az életét próbálja menteni, és az államhatárokat illegálisan átlépők többnyire 18 és 60 év közötti férfiak. Hozzátette, hogy az ukrán elkerülők Dnyeszteren túli régiót használják a meneküléshez. „Gyakorlatilag hetente hajtunk végre egy-két akciót a Moldova területén szervezett különféle embercsempész csatornák leküzdésére és felszámolására, amelyeket a Moldovai Köztársaság és Ukrajna állampolgárai szerveznek” – mutatott rá.

Megjegyezte, hogy Chisinaunak is vannak szűrői a Dnyeszteren túli régióból kiinduló útvonalakon. „Megpróbálunk szorosabb kapcsolatot kialakítani ukrán kollégáinkkal, és személyesen megbeszéltük Ukrajna belügyminiszterével az ukránokkal közös járőrözés újraindítását a Dnyeszteren túli régióban. Ez lehetővé teszi az illegális migráció megelőzését és megakadályozását” – magyarázta Adrian Efros.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei