A Brexit nem hoz változást az Angliában élő magyarok számára

A Brexit nem hoz változást az Angliában élő magyarok számára

12:24 Január 16, 2020

Politika 2598 2 хвилини

Egyetlen magyar munkavállalónak vagy diáknak sem kell elhagynia az Egyesült Királyság területét január 31-én, amikor a britek – most már szinte biztosan – hivatalosan is kilépnek az Európai Unióból.

Nagy-Britannia budapesti nagykövete elmondta, január 31-e, vagyis az ország Európai Unióból való kilépése után is szabadon utazhatnak a magyarok az Egyesült Királyságban 2020 végéig, és továbbra is dolgozhatnak vagy tanulhatnak ott.

Az Európai Unióhoz való csatlakozáskor az államok elveszítik szuverenitásuk egy részét, „most pedig mi visszaszerezzük ezt a szuverenitást, és szeretnénk megragadni a lehetőséget, hogy megerősítsük a kétoldalú kapcsolatainkat, többek között Magyarországgal is” – fogalmazott a nagykövet.

Január 31-e után Nagy-Britannia lesz Magyarország legnagyobb, az Európai Unión kívüli kereskedelmi partnere, ráadásul – a Kárpát-medencén kívül – az Egyesült Királyságban él és dolgozik a legtöbb magyar, s ez az ország a második vagy harmadik legvonzóbb célállomás a magyar diákság számára – tette hozzá. Céljuk az, hogy erősítsék a két ország közötti kapcsolatokat – hangsúlyozta.

Kitért arra is: a Brexit után Nagy-Britannia – ausztrál mintára – pontrendszert kíván bevezetni a migráció szabályozására. Ezeket a pontokat a bevándorlók a képességeik, illetve a tehetségük alapján kaphatják meg.

Változás lesz az is, hogy a szigetországnak nem kell többé az uniós bíróság, illetve az Európai Parlament döntéseihez tartania magát. További következménye a kilépésnek a globális kereskedelmi megállapodások önálló kialakítása – fűzte hozzá.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei