Ukrajna biztonsági megállapodást készül kötni Észtországgal

Ukrajna biztonsági megállapodást készül kötni Észtországgal

16:10 Március 20, 2024

Politika 717 1 хвилина

Українська

Ukrajna tárgyalásokat kezdett Észtországgal egy kétoldalú biztonsági megállapodás megkötéséről. A hírt az ukrán államfő honlapján olvashatjuk.

Az ukrán delegáció élén Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője áll. Március 19-én Ihor Zsovkva, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője folytatta a tárgyalásokat.

Az észt delegációt Küllike Syllaste-Elling külügyminiszter-helyettes vezeti.

Zsovkva szerint fontos, hogy „erős biztonsági megállapodásokat kössünk az összes balti országgal, amelyek GDP-jükhöz képest óriási segítséget nyújtanak számunkra”. „Mivel Észtország, Lettország és Litvánia is határos az agresszorral, biztonsági kötelezettségeinknek mindenképpen kölcsönösnek kell lenniük” – tette hozzá az Elnöki Hivatal helyettes vezetője.

A felek megkezdték a munkát a megállapodástervezeten, és megegyeztek a további tárgyalások ütemtervéről.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei