Németország két éven belül feltölti a Taurus készleteit, ha a rakétákat átadja Ukrajnának – FT

Németország két éven belül feltölti a Taurus készleteit, ha a rakétákat átadja Ukrajnának – FT

19:41 Március 15, 2024

Politika 818 2 хвилини

Українська

Németországnak két évre lesz szüksége a Taurus készleteinek feltöltéséhez, ha Berlin úgy dönt, hogy a nagy hatótávolságú cirkálórakétákat Ukrajnába szállítja – közölte pénteken az rbc.ua hírportál a The Financial Times című brit lapra hivatkozva.

Az újság szerint a gyártósorok jelenleg vesztegelnek. Utoljára 2019-ben működtek, amikor megrendelés érkezett Dél-Koreából. A németországi Schrobenhausen városban található gyárak csak az eladott rakéták javításával foglalkoznak. Egy rakéta körülbelül 1,5 millió euróba kerül, a rendelés nagyságától függően.

A Bundeswehr arzenáljában jelenleg mintegy 600 Taurus rakéta található, de ezeknek csak a fele üzemképes – derült ki Fabian Hoffmann, az Oslói Egyetem rakétatechnikai kutatásokat végző kutatójának számításaiból.

Korábban Joachim Knopf, a Taurus Systems igazgatója kijelentette, hogy a rakétagyártás gyorsan újraindulhat, ha megérkezik a rendelés.

Elemzők szerint a Taurus arzenáljának feltöltése körülbelül két évig tart. A cirkálórakéták gyártása „nem fog megtörténni azonnal, gyártási láncnak növelnie kell a kibocsátást vagy újra kell kezdenie az alkatrészek gyártását, de mindez időbe telik” – mondta el Douglas Barry, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének szakértője.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei