karpat.in.ua

Megkezdték a hadsereg harckészültségének ellenőrzését Fehéroroszországban

Fehéroroszország megkezdte fegyveres erői „harckészültségének” ellenőrzését – közölte az ország védelmi minisztériuma. A Telegramon közzétett közlemény szerint a fegyveres erők „átfogó” ellenőrzéseket végeznek az alakulatokat és katonai egységeket illetően – írja a Sky News.

A személyi állománynak kijelölt területekre kell majd vonulnia, és egy sor gyakorlatot és kiképzést kell végrehajtania, beleértve az éleslövészetet is – áll a közleményben.

Az ellenőrzés ideje alatt „a közutakon és közterületeken való polgári közlekedés ideiglenes korlátozása lehetséges” – tette hozzá.

Oroszország szomszédjának és szövetségesének bejelentése órákkal azután történt, hogy Lengyelország külügyminisztere azt sugallta, hogy a NATO-erők már Ukrajnában vannak.

Oroszország többször figyelmeztetett arra, hogy elkerülhetetlenül közvetlen konfliktus alakulhat ki közte és a NATO között, ha külföldi csapatokat küldenének Ukrajnába. Tavaly Moszkva a jelentések szerint taktikai nukleáris fegyvereinek egy részét Fehéroroszországba szállította, ami aggodalmat keltett a nemzetközi közösségben.

Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök akkor azt mondta, hogy a lépéssel a NATO-tag Lengyelországot – amellyel közös a határ – akarták elrettenteni a lépéstől.

(MTI)