Gendersemleges kifejezéssel helyettesítené az anya szót a holland kormány a népesség-nyilvántartásban

Gendersemleges kifejezéssel helyettesítené az anya szót a holland kormány a népesség-nyilvántartásban

18:15 Március 5, 2024

Politika 619 3 хвилини

A holland ügyvivő kormány a népesség-nyilvántartásban az anya szót a „szülő, akitől a gyermek született” kifejezéssel kívánja helyettesíteni, a gendersemleges kifejezésre való áttérésre vonatkozó javaslatot egy átfogó módosító indítványban terjesztették a parlament elé a hatályos törvények több más tervezett kiigazításával együtt.

A törvényjavaslat indoklása szerint – amelyet az NlTimes hírportál idézett hétfőn – a változtatás az anyakönyvi rendelet 2022-től érvényes korábbi kiigazításából következik. Akkor a kormány kivételt fogalmazott meg a gyermeket vállalók közül azok számára, akik még rendelkeznek a nő biológiai jellemzőivel, de már jogilag férfiként jegyezték be őket. Az ő esetükben az anyakönyvi kivonatban az anya szó helyett „a szülő, akitől a gyermek született” kifejezés szerepel. A kormány most úgy véli, hogy a személyi nyilvántartásról szóló törvényben is ezt a gendersemleges terminológiát kell használni.

Hugo de Jonge belügyminiszter, a Kereszténydemokrata Tömörülés politikusa a törvényjavaslatról szóló hivatalos tanácskozáson azt mondta: nem számít arra, hogy a törvényjavaslat sok vitához vezet” a parlamentben.

A konzervatív Református Politikai Párt képviselője, Andre Flach nyilatkozatában jelezte, hogy a kormány egy közös javaslatban rejt el egy rendkívül érzékeny módosítást úgy, hogy más módosításokkal együtt nyújtja be. A képviselő szerint három évvel ezelőtt a kabinet még úgy vélekedett, hogy az anya és apa megjelölések eltörlése nem kívánatos, mert sok szülő fontosnak tartja az anya jogi értelmezését, most pedig mindenki számára el akarják távolítani a megnevezést, miközben egy kis csoport számára már van megoldás.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei