karpat.in.ua

Ukrajna készül a Csehország által talált lőszerek átvételére

Az ukrán hadsereg hamarosan megkapja az első, több százezer 155 mm-es tüzérségi lövedéket, amit Csehországnak sikerült felkutatnia külföldön – jelentette be Jan Ireš cseh védelmi miniszterhelyettes, közölte az rbc.ua hírportál a Bloomberg amerikai hírügynökségre hivatkozva.

AA jelentés szerint Ireš elmondta, hogy Ukrajna heteken belül megkaphatja az első lőszereket a Cseh Köztársaság kezdeményezésére. Prága koordinálja azokat a kormányokat, amelyek 155 mm-es lövedékek vásárlását kívánják finanszírozni harmadik országokban – tette hozzá. A szavai szerint számos európai ország részt vesz a kezdeményezésben. Azt azonban nem részletezte, hogy mely országok finanszírozzák a vásárlásokat, és kinek az árukészletét használják fel, de azt jelezte, hogy a szállítmányokat valószínűleg nyilvánosságra hozzák, amint megérkeznek. „Csehország kezdeményezése az egyik módja annak, hogy bebizonyítsuk, valóban teszünk valamit, és nem arra várunk, hogy mi fog történni a fronton” – mutatott rá a cseh védelmi miniszterhelyettes.

Christine Wormuth, az Egyesült Államok hadseregének minisztere a közelmúltban azt mondta, hogy a kormány alvállalkozói által üzemeltetett létesítmények jó úton haladnak a 155 mm-es lövedékek gyártásának a havi 36 000-re való felfuttatásával áprilistól kezdődően, az októberi havi 28 000-hez képest.

(vb/rbc.ua)