karpat.in.ua

Reagált a KMKSZ a Miniszteri Kabinet határozatára (videó)

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozatban reagált „Az ukrajnai nemzeti kisebbségek nyelvhasználatának Módszertanáról…” c. Miniszteri Kabineti határozatra. Mint írják : Ukrajna Alkotmánya 92. cikkelye értelmében a kisebbségek jogait kizárólag törvényi szintű dokumentumok határozzák meg. Ily módon ezen jogkörök alacsonyabb szintű dokumentumok által történő szabályozása nem felel meg az Alkotmánynak. Hozzáteszik, hogy a határozat a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati és egyéb jogainak érvényesítését az egyes településeken az illetékes kistérségi tanács döntésétől teszi függővé, ami gyakorlatilag ellehetetlenítheti e jogok gyakorlati érvényesítését. A dokumentum az említett jogok érvényesítését az adott kistérség azon anyagi lehetőségéhez köti, hogy az finanszírozni tudja a kisebbségi nyelvhasználati jogok érvényesítésének költségeit. Mindez önkényes értelmezésre, illetve a kisebbségi jogok elszabotálására adhat módot egyes önkormányzatoknak. A kisebbségi nyelvi jogok érvényesítését az adott nyelv kodifikációjához köti, aminek konstatálása nem tartozik a helyi tanácsok hatáskörébe. Egészében véve a dokumentum elvileg sem felel meg az Alkotmány követelményeinek, esetlegessé és önkényessé teszi a kisebbségi nyelvek használatának jogát, úgy, hogy a nemzetiségek egyes helyi közösségei különböző mértékű jogokkal rendelkezhetnek majd. – áll a közleményben.