Scholz: nem küldünk csapatokat Ukrajnába

Scholz: nem küldünk csapatokat Ukrajnába

21:23 Február 27, 2024

Politika 472 2 хвилини

Az európai országok és a NATO-tagállamok egyetlen katonát sem küldenek Ukrajnába – jelentette ki keddi freiburgi sajtótájékoztatóján Olaf Scholz német kancellár.

Scholz elmondta, hogy „amit már a konfliktus elején lefektettünk, az továbbra is érvényes, vagyis Ukrajna területén nem lesznek olyan szárazföldi csapatok, nem lesznek olyan katonák, akiket európai vagy NATO-tagállamok küldtek oda”. Leszögezte, hogy ebben a kérdésben nagy az egyhangúság.

A német kancellár nyilatkozatával a francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron hétfő esti kijelentésére reagált, mely szerint „nincs konszenzus arról, hogy hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjünk, de semmit sem szabad kizárni és mindent meg fogunk tenni amit meg kell tennünk, hogy Oroszország ne győzzön”.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei