Kamisin: Ukrajna tavaly megháromszorozta fegyvergyártását

Kamisin: Ukrajna tavaly megháromszorozta fegyvergyártását

20:09 Február 25, 2024

Politika 683 2 хвилини

Українська

Ukrajna a tavalyi év során megháromszorozta fegyvergyártását, és jelenleg 500 vállalat dolgozik az ország védelmi szektorában – közölte Olekszandr Kamisin Ukrajna stratégiai iparágainak minisztere egy vasárnapi televíziós közvetítés során.

A miniszter azt is elmondta, hogy ez a szám 100 állami és 400 magánvállalatot foglal magába, majd hozzátette, hogy Ukrajna az idén „a lőszergyártás jelentős mértékű növelését” is tervezi.

Felszólalt a rendezvényen Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter is, aki szerint egyetlen fegyver sem lépte át Ukrajna határát az Európai Unió irányába a háború két évvel ezelőtti kezdete óta.

Eközben Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter a tévében közvetített konferencián arról beszélt, hogy az ígért nyugati fegyverek fele késve érkezik az országba.

Az ország digitális fejlesztési minisztere, Mihajlo Fedorov szerint a harctéren az orosz erők ellen használt drónok 90 százalékát Ukrajnában gyártották.

Mindeközben Litvániában bejelentették, hogy állampolgárok, vállalatok és szervezetek mintegy 8,3 millió eurót gyűjtöttek össze egy négyhetes adománygyűjtő kampány során, hogy védőfelszereléseket vásároljanak ukrán katonáknak.

A pénzből 1115 olyan személyes védelmi készletet vásárolnak, amelyben éjjellátó berendezés, lézerirányzék és drónellenes védekező rendszer is található. A gyűjtést a litván közrádió és helyi hírességek kezdeményezték.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei