Ülésezett a Beregszászi Kistérségi Tanács (videó)

Ülésezett a Beregszászi Kistérségi Tanács (videó)

15:55 Február 22, 2024

Politika 1344 3 хвилини

Українська

A háborúban elesett beregszászi kistérségi katonák emlékére egyperces néma főhajtással kezdődött a Beregszászi Városi Tanács soron következő ülése. A tanácsülés elején beiktatták kistérségi képviselőnek Viktor Bucsinszkijt, aki a leköszönő Natalija Hrabot váltotta. Utóbbi idő előtt lemondott képviselői mandátumáról. Ezt követően Vaszil Szamkin kistérségi rendőrtiszt beszámolt az elmúlt félév, a lakosok általi adminisztratív kihágásokról. Az ülés során majd 150 napirendi pontot vitattak meg, melyek közül több esetben ezúttal nem született konszenzusos megállapodás. Az ülésen a képviselők úgy döntöttek, hogy három szomszédos önkormányzat, a Mezőkaszonyi, a Nagyberegi és a Nagybégányi kistérségek esetében meghosszabbítják a beregszászi hulladéklerakóba történő szilárd hulladék elszállítására vonatkozó szerződések hatályát, addig, amíg a jánosi hulladékválogató üzem építése be nem fejeződik, azaz előreláthatólag idén nyár végéig. A hulladék beszállítása némi egyetnemértést is generált, amely a KMKSZ frakció vezetője szerint indokolatlan volt, hiszen ezekből a körzetekből egyenként 700 000 hrivnya kerül Beregszász költségvetésébe, amelyet a városi régi szemétlerakó rekultivációjára fordítanak. Az ülésen a beregardói focipálya esetleges alapítványi fenntartásba történő átadása is szóba került, viszont ezt a képviselők többsége elutasította. Fontos viszont megjegyezni, hogy a kérvényező alapítvány az elmúlt időszakban már igényelt és kapott is egy nagyobb földterületet a Macsolai utca végén, ahol szintén sportpályát kívánnak majd kialakítani egy rehabilitációs központtal együtt. Mint ismeretes, a legutóbbi beregszászi kistérségi tanácsülésen több ellenzéki képviselő is a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ukrajnai Magyar Párt betiltását kezdeményezte, viszont az elmúlt napi ülésen nem voltak hajlandóak válaszolni arra, hogy milyen választ kaptak Volodimir Zelenszkijtől. Az említett vitás kérdések mellett a képviselők számos pontban egyetértettek és több olyan határozatot fogadtak el, amelyek hozzájárulhatnak a kistérség fejlődéséhez.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei