karpat.in.ua

Zelenszkij két év után először találkozott pártja, a Nép Szolgája parlamenti frakciójával – Arahamija

Volodimir Zelenszkij elnök szerdán a teljes körű invázió kezdete óta először találkozott a Nép Szolgája párt parlamenti frakciójával – számolt be az rbc.ua hírportál David Arahamija, a Nép Szolgája párt parlamenti frakcióvezetője Telegram-közlésére hivatkozva.

A jelentés szerint Arahamija kifejtette, hogy ezt a találkozót tavaly év végére tervezték, de az elnök naptára csak most engedte meg. „Az értekezlet célja minden erőfeszítésünk összehangolása, az egyes munkaterületek megerősítése. Ebben nincs semmi újdonság, minden évben tartottunk ilyen stratégiai üléseket a teljes körű invázió előtt is” – magyarázta a frakcióvezető.

Arahamia szerint a találkozó során az elnök és a frakció tagjai megvitatták „a legfontosabb dolgokat a győzelemhez”. A jelenlévők elsősorban a következőkről beszéltek: front, gazdaság, partneri támogatás, a társadalom egységének megőrzése, feladatok a parlament és a képviselők számára ezekben az irányokban.

„Sok munka van még hátra. De a teljes körű invázió kezdete óta a parlament megmutatta, hogy képes megbirkózni a legnehezebb feladatokkal. Ezt a tempót a győzelemig tartjuk” – mutatott rá David Arahamija.

(vb/rbc.ua)