![A Nyugat túlságosan optimista volt 2023-ban az ukrajnai háborúval kapcsolatban – katonai NATO-vezető](https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rob-bauer.jpg)
A Nyugat túlságosan optimista volt 2023-ban az ukrajnai háborúval kapcsolatban – katonai NATO-vezető
A Nyugat túlságosan optimista volt 2023-ban az Ukrajna elleni orosz háborúval kapcsolatban – jelentette ki hétfőn Rob Bauer tengernagy, a NATO katonai bizottságának vezetője, számolt be az rbc.ua hírportál a Financial Times című brit lapra hivatkozva.
![](https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/rob-bauer-1024x576.jpg)
A jelentés szerint a tengernagy elmondta: a Nyugat „túlságosan optimista volt 2023-ban a háborúval kapcsolatban”, mert úgy gondolta, hogy „ha megadjuk az ukránoknak a szükséges muníciót és kiképzést, akkor győzni fognak”.
„Vigyáznunk kell, hogy ne legyünk túl pesszimisták 2024-et illetően. Az a tény, hogy Ukrajna még mindig szuverén állam, és hogy az ukránok visszafoglalták az 50 %-át annak, amit 2022-ben az oroszok elvettek tőlük, egyszerűen elképesztő teljesítmény” – hangsúlyozta Rob Bauer.
(vb/rbc.ua)
![subscribe](/images/train.jpg)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás