karpat.in.ua

Senki nem oktathatja ki Ukrajnát, hogyan hajtsa végre a közigazgatási reformot – Kuleba

A közigazgatási reform Ukrajna belügye, a világ egyetlen országa sem avatkozhat be ebbe a kérdésbe – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter kedden Bukarestben, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A romániai látogatáson tartózkodó külügyi tárcavezető elmondta, hogy Ukrajna konzultált a szomszédos országokkal a közigazgatási reformot illetően, s azt az európai szabványok és a nemzetiségi kisebbségek érdekeinek figyelembevételével valósítja meg. „Ami a közigazgatási reformot illeti, az Ukrajna belügye, a világ egyetlen országa sem fog minket kioktatni, hogyan hajtsuk végre a közigazgatási reformot az országunkban” – hangsúlyozta.

Kuleba kiemelte, hogy Ukrajna nem fogja módosítani az oktatási törvényt, mivel az megfelel a Velencei Bizottság ajánlásainak. „Nem tervezzük az oktatási törvény további módosítását, de érdekeltek vagyunk abban, hogy úgy ültessük a gyakorlatba, hogy Ukrajna érdekei és az adott konkrét esetben Románia érdekei védve legyenek” – hangoztatta.

(vb/rbc.ua)