karpat.in.ua

A Nyugatnak biztosítania kell Oroszország vereségét Ukrajnában – brit védelmi miniszter

A Nyugatnak gondoskodnia kell arról, hogy Oroszország vereséget szenvedjen Ukrajnában, különben fennáll annak a kockázata, hogy olyan diktatórikus rezsimek támadják meg, mint például Kína – jelentette ki pénteken Grant Shapps brit védelmi miniszter a The Telegraph című brit lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a brit védelmi miniszter elmondta, hogy a demokráciában nem hívő rezsimek figyelik az ukrajnai háborút, és támadásokat indíthatnak a nyugati országok ellen, ha úgy gondolják, hogy „elfogyott az erejük”. „A demokráciában nem hívő rezsimek figyelnek ránk, és be kell bizonyítanunk, hogy a demokratikus út az, ami mindig győz” – tette hozzá.

„Nagy-Britannia egyre veszélyesebb időket él, és a hadseregbe a toborzás több mint kétszeresére nőtt a múlt hónapban, miközben egyre nagyobb a félelem a Moszkvával való összecsapástól”

(vb/rbc.ua)