A magyar kormánynak fontos a határmenti településeken élők véleménye és biztonsága

A magyar kormánynak fontos a határmenti településeken élők véleménye és biztonsága

17:21 Szeptember 5, 2020

Politika 2937 5 хвилин

A magyar kormánynak fontos a határmenti településeken élők véleménye és biztonsága – hangoztatta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője szombaton az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátkelőnél tartott sajtótájékoztatón, miután találkoztak a térség polgármestereivel – tájékoztatott az MTI.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (j) beszél, mellette Nagy István agrárminiszter
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Kontrát Károly kiemelte, hogy a koronavírus-járvány második hulláma elérte Magyarországot is, jelentősen megnőtt a fertőzések száma. Ebben a helyzetben három feladata van a kormánynak: gondoskodni az idősek és az iskolák biztonságáról, valamint a magyar gazdaság zavartalan működéséről.

E három feladat egyik legfontosabb eszköze a beutazási korlátozás, amely tavasszal is meghozta az eredményeket és a siker egyik záloga volt. Jelenleg is ez az egyik védvonal, amelyet alkalmazunk a magyar emberek egészségének érdekében – mondta.

Hozzátette: a kormány fontosnak tartja, hogy ezeket a szabályokat mindenki betartsa, ugyanakkor azt is fontos, hogy a határmenti településeken élők véleményét megismerje. Ezért tárgyaltak szombat délelőtt a Hegyeshalom környéki települések polgármestereivel.
Nagy István azt mondta, hogy speciális helyzet alakult ki a határmenti térségekben, hiszen a szigorítással a munkavállalók életében változásokat hoztak.

A tárcavezető is leszögezte: mindenkinek meg kell értenie, hogy a határátlépés szigorításának célja az, hogy a magyar gazdaság működőképes maradjon, a belső élet zavartalanul folytatódjon. A kontaktkutatások azt bizonyítják, hogy külföldről került be a vírus az országba ismét – fűzte hozzá.

Kiemelte, hogy a határmentén élők észrevételét meghallgatta a kormány és biztosítja számukra a mindennapos határátlépést.

Részletezte, hogy a harminc kilométeres körzetben élők zavartalanul tudnak minden nap átlépni a magyar–osztrák határon, legyen annak a célja a munkavállalás, vagy a szolgáltatások igénybevétele. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy a szolgáltatószektor a határmentén működőképes maradjon – mondta.

Hozzátette: egy pénteki kormánydöntéssel lehetővé vált az is, hogy akik gazdasági célból kívánnak Magyarországra utazni akár távolabbi területről, akár nem kapcsolt gazdasági vállalkozás révén is, minden további nélkül bejöhetnek Magyarországra. Az első külföldön végzett PCR-tesztet elfogadják itthon – mondta.

Nagy István kitért arra is: a kérésként merült fel a környék polgármesteri részéről, hogy a kormány vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy azon munkavállalók, akik a harminc kilométeres sávon túl élnek és vállalnak munkát, ők munkavállalói engedély birtokában beléphessenek Magyarország területére.

További kérés, hogy a 150-es úton, a régi rajkai határátkelő nyíljon meg, segítve a mindennapi ingázók közlekedését Magyarország és Szlovákia között. Rajkán mintegy négyezer szlovák állampolgár él, akik naponta ingáznak munkahelyeikre

Kérésként fogalmazódott még meg az is, hogy 1-es úti hegyeshalmi kishatár szintén 0-24 órában működjön a jelenlegi 5 és 23 óra helyett, emellett az albertkázmérpusztai mezőgazdasági határátkelő is nyíljon meg naponta 2-2 órára, amellyel a betakarítást végzők munkáját könnyítik meg.

Az agrárminiszter, elmondta azt is, hogy szombattól a vámosszabadi határ 0-24 órában működik.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei