Boszorkánynak nevezte az egyik női képviselőt a Kolomijai Városi Tanács titkára, kirúgták az állásából

Boszorkánynak nevezte az egyik női képviselőt a Kolomijai Városi Tanács titkára, kirúgták az állásából

18:48 Január 30, 2024

Politika 1455 3 хвилини

Українська

Felmondtak Andrij Kunicsaknak, az Ivano-Frankivszk megyei Kolomija város önkormányzati testület titkárának, miután az egyik ülésen „boszorkánynak” nevezte az egyik képviselőnőt – számolt be kedden az rbc.ua hírportál Dmitro Lubinecnek, a Legfelső Tanács emberjogi biztosának a Telegram-közlésére hivatkozva.

A jelentés szerint Lubinec azt írta, hogy a tanácstitkár olyan kijelentéseket használt, amelyek megalázóak voltak egy nőre nézve, sértették a becsülethez és méltósághoz való jogát, és negatívan befolyásolták a városi tanács tagjának szakmai hírnevét.

Emellett az ombudsmanhoz fordult maga a sértett is, ami után eljárás indult az ügyben.

„A városi tanács titkárának magatartását mérlegelték az állandó bizottság ülésén, amelyen mindkét fél jelen volt. Ezt követően a Kolomijai Városi Tanács úgy határozott, hogy idő előtt megszünteti titkárának a jogkörét” – jelezte Dmitro Lubinec.

A helyi sajtó beszámolója szerint az incidens a Kolomijai Városi Tanács 2023. november 9-i ülésén történt. Az Európai Szolidaritás párt képviselője, Kunicsak az emelvényről mondott beszéde közben ezzel fordult frakcióbeli kollégájához, Halina Beljához: „Kérlek, ne nézz így rám!”, majd hozzátette: „Olyan vagy, mint egy boszorkány”. Ezt követően a terem tapsban tört ki. Az eset nyomán Halina Belja beadványban indítványozta Kunicsak titkári jogkörének idő előtti megszüntetését a Kolomijai Városi tanácsban, amelyre az ülés elé vitelhez szükséges 200 szavazat helyett 218 voks érkezett. A testület 38 képviselőjéből 23 szavazott Kunicsak menesztése mellett.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei