A belga külügyminiszternél is Ukrajna katonai támogatása abszolút prioritást élvez

A belga külügyminiszternél is Ukrajna katonai támogatása abszolút prioritást élvez

20:47 Január 16, 2024

Politika 701 3 хвилини

Ukrajna katonai támogatása abszolút prioritás, a nem szűnő orosz támadások intenzitásának erősödése miatt az uniós szolidaritás fokozása szükséges – jelentette ki Hadja Lahbib belga külügyminiszter Strasbourgban kedden.

Hadja Lahbib, az Európai Parlament plenáris ülésének az Ukrajnának szánt katonai segítségnyújtásra vonatkozó uniós kötelezettségvállalás betartásáról szóló vitán azt mondta, az ukránok napról napra megmutatják, milyen példátlanul bátrak és képesek felvenni a harcot az orosz agresszióval. Megmutatják, hogy Ukrajna része az európai családnak – mondta.

 „Rendelkezésünkre áll minden forrás, hogy Ukrajnát hosszú távon támogassuk. Ez Európa érdeke is, hiszen az orosz agresszió a mi értékeinket és önállóságunkat is veszélyezteti” – fogalmazott.

A belga külügyminiszter fontosnak nevezte az ukrajnai pénzügyi és katonai segítségnyújtás fenntartását, és azt mondta: aki ennek ellenkezője mellett érvel, az Vlagyimir Putyin orosz elnök oldalán áll.

Kijelentette: Oroszországgal szemben az EU-nak egységesnek kell maradnia, és fenn kell tartania a Moszkva elszigetelését célzó nemzetközi szintű politikáját. A szankciók fenntartása révén csökkentenie kell, hogy Oroszország finanszírozni tudja ukrajnai háborúját. Ezzel összefüggésben megjegyezte: az orosz gazdaság meggyengült, az orosz fizetőeszköz, a rubel értéke jelentősen csökkent a nemzetközi pénzpiacokon.

Közölte továbbá, az Európai Unió Tanácsának január elején kezdődött féléves belga elnöksége meg kívánja tárgyalni annak lehetőségét, hogy az Európában befagyasztott orosz vagyont el lehessen kobozni és Ukrajna újjáépítésére lehessen felhasználni.

„Fent kell tartanunk a béke érdekében folytatott erőfeszítéseinket, amelyet nem akar más senki jobban, mint maga Ukrajna” – tette hozzá beszédében a belga külügyminiszter.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei