Milorad Dodik szerint az Európai Unió elveszítette európai és keresztény alapjait

Milorad Dodik szerint az Európai Unió elveszítette európai és keresztény alapjait

21:31 Január 10, 2024

Politika 1022 3 хвилини

Українська

Az Európai Unió elveszítette európai értékeit és keresztény alapjait, és megengedte, hogy az Egyesült Államok beavatkozzon a belső ügyeibe – hangsúlyozta Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke az Európa Hangja (Voice of Europe) hírcsatornának adott interjúban, amelyet a boszniai szerb közszolgálati televízió (RTRS) ismertetett szerdán.

Mint mondta: Brüsszelben azt hitték, hogy Washingtonnal összefogva kárt tehetnek Oroszországban, és megsemmisíthetik az országot, de Moszkva csak megerősödött gazdaságilag, amióta szankciókat vezettek be ellene.

Milorad Dodik arra is kitért, hogy az Európai Unió csak azért adta meg a tagjelölti státust Bosznia-Hercegovinának, mert ezt – minden európai elvet megszegve – Ukrajnának is megtette. Rámutatott: az utóbbi húsz évben már többféle folyamatot is megkezdtek annak érdekében, hogy Bosznia uniós taggá váljon, míg Ukrajna pusztán geopolitikai okokból vált tagjelöltté.

A boszniai Szerb Köztársaság elnöke szerint Európának olyan vezetőre lenne szüksége, aki egyszerre tudná vezetni és egységesíteni a kontinens országait. Elmondta, Németországnak például most olyan vezetője van, aki még az államot sem tudja a megfelelő módon vezetni.

Véleménye szerint Bosznia-Hercegovinában egyre többen válnak euroszkeptikussá, mert az EU néhány éve még vonzónak tűnt, de most már látszanak a belső gondjai is. A politikus a németországi sztrájkokat hozta fel példaként, mert szerint ilyen tiltakozás öt éve még elképzelhetetlen lett volna.

Hozzátette, Brüsszel a csatlakozási feltételeken is változtatott, és a tagállamok közül most csak kevés tudná teljesíteni azokat a kritériumokat, amelyeket Szarajevó iránt támasztanak.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei