karpat.in.ua

Charles Michel indul az uniós választásokon – Orbán Viktor lehet az Európai Tanács elnöke

Charles Michel bejelentette, hogy indul az idén nyáron esedékes uniós választásokon. A Politico elemzése szerint lépése hatalmas nyomást gyakorol az uniós vezetőkre, akik szeretnének megegyezni a megüresedett pozíció betöltéséről – mielőtt a magyar soros elnökség kezdődik.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke elindul a júniusi európai parlamenti választásokon – közölte három belga médiummal. A bejelentést az elnök szóvivője is megerősítette.

Ha megválasztják, akkor július közepén foglalhatja el a helyét az Európai Parlamentben – ez pedig azt is jelenti, hogy megüresedik az ET vezető posztja. Ezzel párhuzamosan pedig Magyarország veszi át ugyancsak júliusban az EU Tanácsának soros elnökségét. Márpedig megválasztott elnök hiányában az aktuálisan elnöklő ország szervezi és vezeti a Tanács üléseit – ebben a forgatókönyvben Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Miután június 6-9. között mind a 27 uniós országban megtartják a parlamenti választásokat, az európai vezetők a tervek szerint június 17-én, majd június 27-28-án ismét találkoznak. A tagállamoknak ezen a két találkozón van lehetőségük megegyezni Charles Michel utódjáról, figyelembe véve a választási eredményeket és a tagállamok közötti kompromisszumokat.

Michel bejelentése során nem kívánta pontosítani, hogy a parlamenti széken kívül érdeklődik e más, vezető tisztségek iránt is. Például hogy az európai liberálisok, a blokk harmadik legnagyobb politikai táborának vezető jelöltje legyen az Európai Bizottság elnöki posztjára, vagy épp Belgium uniós biztosaként szeretne nagyobb befolyással rendelkezni.

(portfolio.hu)