A Legfelső Tanács keddi ülésén támogatta Vaszil Maljuk felmentését az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetői tisztségéről, a döntés mellett 235 képviselő szavazott – számolt be az rbc.ua hírportál a parlamenti ülés közvetítésére hivatkozva.
A jelentés szerint hétfőn a Legfelső Tanács nemzetbiztonsági és védelmi bizottsága megvizsgálta Volodimir Zelenszkij elnök javaslatát Vaszil Maljuk felmentésére az SZBU vezetőjének posztjáról, és nem támogatta a döntést.
Ma azonban a bizottság újra megfontolásra bocsátotta a kérdést, és a tegnapi döntése ellenére támogatta Maljuk lemondását.
A legfelső Tanács védelmi bizottságában nem kapott elegendő szavazatot Vaszil Maljuk elbocsátásának kérdése az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetői posztjáról – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerin Zseleznyak megjegyezte, hogy Volodimir Zelenszkij elnök Maljuk felmentésére vonatkozó javaslatának a védelmi bizottságban történő mérlegelése során a szavazatok a következőképpen oszlottak meg: 7 fő mellette, 6 fő ellene, 2 fő tartózkodott.
A parlamenti képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a bizottság nem javasolta az elnök javaslatának a Legfelső Tanács elé terjesztését. Ez azonban nem akadályozza jelentősen a szavazást.
Ugyanakkor a védelmi bizottság támogatta Denisz Smihal felmentését a védelmi miniszteri posztról: 8 fő mellette, 6 fő ellene.
Volodimir Zelenszkij elnök Vaszil Maljukot, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) volt vezetőjét az Oroszország elleni műveletekkel kapcsolatos kulcsfontosságú terület irányításával bízta meg – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál Ihor Tyerehov harkivi polgármester Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij megjegyezte: „Találkoztunk Vaszil Maljukkal. Megköszöntem neki a harci munkáját, és azt javasoltam, hogy erre a fajta munkára koncentráljunk. Szerinte több aszimmetrikus ukrán műveletre van szükség a megszállók és az orosz állam ellen, több erőteljes eredményre az ellenség megsemmisítésében.
„Vaszil Vasziljovics tudja ezt a legjobban, és ezt a jövőben is folytatni fogja tevékenységét az SZBU rendszerében. Utasítottam Vaszil Maljukot, hogy az aszimmetrikus műveleteink irányát tegye a világon a legerősebbé. Ehhez rendelkezésre állnak az erőforrások és a megfelelő politikai támogatás. Együtt megvitattuk az SZBU új vezetőjeként szóba jöhető jelölteket is” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.
White House Press Secretary Karoline Leavitt tells CBS News’ @NancyCordes that peace between Russia and Ukraine remains achievable, despite reports that Russia is providing intelligence on U.S. positions to Iran. Three sources, including a senior U.S. official with direct… pic.twitter.com/k3w9qkaod8
Vaszil Maljuk hétfőn benyújtotta lemondását az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) éléről, miután 2022 júliusa óta vezette a hivatalt – számolt be az rbc.ua hírportál az SZBU Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint Maljuk azt írta:
„Lemondok az Ukrán Biztonsági Szolgálat vezetői posztjáról. Az SZBU rendszerében maradok, hogy világszínvonalú aszimmetrikus különleges műveleteket hajtsak végre, amelyek továbbra is maximális kárt okoznak az ellenségnek. Biztos vagyok benne, hogy egy erős és modern különleges szolgálat államunk biztonságának kulcsa. Az ukrán elnök által a védelmi szektorban végrehajtott változások ezt célozzák, és köszönöm neki.”
A volt SZBU-főnök azt is megjegyezte, hogy hisz Ukrajna igazságos békéjében és jólétében. „Nagy hálával tartozom a támogatásért a szolgálat munkatársainak, minden harcostársunknak és Ukrajna népének. Örök tisztelet azoknak, akik életüket adták a jövőnkért. Megtiszteltetés számomra!” – tette hozzá Vaszil Maljuk.
Volodimir Zelenszkij elnök fontolgatja Vaszil Maljuk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőjének leváltását és egy másik pozícióba való kinevezését – számolt be az rbc.ua hírportál tájékozott kormányzati forrásaira hivatkozva.
A jelentés szerint amennyiben az elnök hasonló döntést hoz, Maljuk lemondását a törvény értelmében a Legfelső Tanácsnak kell jóváhagynia. „Valóban vannak kísérletek Vaszil Maljuk eltávolítására a posztjáról. De még semmi sem dőlt el, a tárgyalások folyamatban vannak” – mondta el az egyik forrás.
A kiadvány kormányzati körökben lévő informátorai megjegyezték, hogy vannak, akik Maljuk esetleges elbocsátását Ukrajna védelmi képességei súlyos gyengülésének tartják, tekintettel a közelmúltbeli nagy horderejű SZBU-műveletekre, különös tekintettel a Pókháló akcióra.
A beszélgetőpartnerek szerint az elnök ilyen lehetséges döntése számos kérdést vet fel. „Maljuk hatékony hírszerző szolgálattá alakította az SZBU-t, amely egyedi különleges műveleteket hajt végre, és erős „kártyákat” ad Ukrajnának a tárgyalóasztalnál” – mondta az egyik forrás.
Volodimir Zelenszkij elnök meghallgatta Vaszil Maljuknak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőjének a jelentését, és egyetértett az orosz háborúra adott bizonyos aszimmetrikus válaszokat illetően – számolt be az rbc.ua hírportál az államfő szerda esti videoüzenetére hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta:
Jó jelentés érkezett ma Vaszil Maljuktól, az SZBU vezetőjétől. A műveleteinket illetően pedig egyetértettem a szolgálattal néhány tervet illetően az orosz háborúra adott válaszaink aszimmetrikusságával.
Szó esett az SZBU A különleges műveleti központja katonáinak eredményeiről is. „A fronton harcolnak a védelmi erők más részeivel együtt. Elsősorban a Pokrovszk irányban, a front más szakaszain” – tette hozzá az elnök.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdán megbeszélést folytatott Vaszil Maljukkal, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőjével a harci cselekmények menetéről – számolt be az rbc.ua hírportál Zelenszkij Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint az elnök kifejtette, hogy az SZBU továbbra is hatékony csapásokat mér az orosz csapatokra, elsősorban az ellenséges légvédelmi rendszerek megsemmisítésével. „Részletesen megvitattuk a haderő harci munkáját. Köszönöm minden résztvevő katonának” – jegyezte meg.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az ukrán nagy hatótávolságú drónrakéták egyre hatékonyabbak. Külön is megemlítette az SZBU A egységének a katonáit, akik aktívan tevékenykednek Pokrovszk irányában.
Az államfő szerint az orosz csapatok parancsot kaptak, hogy bármi áron rohamozzák az ukrán védők állásait, de nap mint nap jelentős veszteségeket szenvednek el. „Csak a mi SZBU-katonáink és csak a Pokrovszk irányában naponta több mint 100 megszállót semmisítenek meg. Összesen 3028 orosz katonát semmisítettek meg az elmúlt hónapban – mindegyikük esetében van megerősítés” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Viktor Mikita, a Kárpátajai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA) vezetője kijevi munkalátogatása során találkozott Vaszil Maljukkal, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőjével.
„Napirenden Kárpátalja biztonsági szektora és az OVA felelősségi körének működési helyzete.
Megvitattuk az Ukrán Biztonsági Szolgálat, a regionális katonai igazgatás és a térség biztonsági szektorának valamennyi képviselője közreműködése és tevékenysége koordinációjának kérdéseit, valamint azokat a kiemelt munkaterületeket, amelyek fokozott figyelmet igényelnek a rendfenntartók részéről. Gratuláltam a Szolgálat vezetőjének a közelmúltban sikeresen végrehajtott különleges hadművelethez, amelynek célja az orosz hadihajók és infrastruktúra megsemmisítése a legújabb felszíni drónok segítségével” – olvasható az OVA oldalán.
A napokban dróntámadások történtek orosz hajók ellen Ukrajna felségvizein, de ezek teljesen legálisak – jelentette ki szombaton Vaszil Maljuk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője a szolgálat Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az SZBU-főnök közölte: „Abszolút logikus és hatékony lépés az ellenséggel szemben minden robbantás, ami Oroszország hajóival vagy a krími híddal történik. Ráadásul a különleges műveletek Ukrajna felségvizein folynak, ezért ezek teljesen legálisak.” Vaszil Maljuk Hozzátette: „Azt tanácsolom az oroszoknak, hogy hagyják el Ukrajna felségvizeit és földünket, hogy megállítsák az ilyen robbantásokat.”
A hírportál emlékeztetett arra, hogy augusztus 4-én éjjel robbanások voltak az Orosz Föderáció Krasznodari területén található Novorosszijszk kikötője közelében. Az Olenyegorszkij Gornyak hajó ellenn történt dróntámadás. Az rbc.ua forrásai megerősítették, hogy az SZBU különleges műveletet hajtott végre a Novorosszijszki-öbölben, amelynek eredményeként az Olenyegorszkij Gornyak kétéltű deszanthajó megsérült.
Szombatra virradóra a Szig orosz tartályhajót érte dróntámadás. A Krími híd környékén erős robbanások hallatszottak. Később ismertté vált, hogy az orosz Szig olajszállító tartályhajót drónok támadták meg. Ezt SZBU-források is megerősítették az rbc.ua hírportálnak. Az előzetes információk szerint az orosz tartályhajó fel volt töltve üzemanyaggal, így már messziről látszott a „tűzijáték”. A különleges műveletet az SZBU az ukrán haditengerészettel közösen hajtotta végre.
[type] => post [excerpt] => A napokban dróntámadások történtek orosz hajók ellen Ukrajna felségvizein, de ezek teljesen legálisak – jelentette ki szombaton Vaszil Maljuk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1691263140 [modified] => 1691262355 ) [title] => Az orosz hajók elleni ukrán támadások a Fekete-tengeren teljesen legálisak – SZBU-vezető [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=86547&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 86547 [uk] => 86559 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 86548 [image] => Array ( [id] => 86548 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/vaszil-maljuk.webp [original_lng] => 13408 [original_w] => 640 [original_h] => 360 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/vaszil-maljuk-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/vaszil-maljuk-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/vaszil-maljuk.webp [width] => 640 [height] => 360 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/vaszil-maljuk.webp [width] => 640 [height] => 360 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/vaszil-maljuk.webp [width] => 640 [height] => 360 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/vaszil-maljuk.webp [width] => 640 [height] => 360 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/vaszil-maljuk.webp [width] => 640 [height] => 360 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1691266187:8 [_thumbnail_id] => 86548 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4938 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_afc51d41dd3e6d3133302a76a84d0f62] =>
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Russia has to get moving. Too many people ere DYING, thousands a week, in a terrible and senseless war - A war that should have never happened, and wouldn’t have happened, if I were President!!!
Donald Trump Truth Social 04/11/25 09:35 AM
— Donald J. Trump Posts From His Truth Social (@TrumpDailyPosts) April 11, 2025
In my phone call today with Russian Foreign Minister Sergey Lavrov, I reiterated @POTUS's message: the death and destruction must stop. The U.S. has presented a strong peace plan and we welcome the Prisoner of War exchange agreement reached in Istanbul. Let's not miss this huge…
Ukrajna Legfelső Tanácsa február 7-én, kedden Vaszil Maljukot nevezte ki az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) – értesült az Unian.
A vonatkozó határozatra 324 képviselő szavazott. Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő szerint a szavazáson részt vett Ukrajna elnöke, alelnöke, miniszterelnöke, illetve a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára. Beszédében Zelenszkij felszólította a képviselőket, hogy szavazzanak Vaszil Maljukra.
Tekintettel erre az eredményre és a teljes körű háború próbájára, úgy vélem, hogy Maljuk kinevezése teljes mértékben indokolt – mondta az ukrán elnök.