Reményét fejezte ki Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök, hogy „gyűlölet őrülete”, amely terjed a világon, megszűnik hamarosan, egyben gyors felépülést kívánt Donald Trump volt amerikai elnöknek az ellene elkövetett merénylet után.
A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) vasárnapi beszámolója szerint Vucic abbéli hitének adott hangot, hogy „kevesebb agresszió lesz, különösen azok részéről, akik mindig mást neveznek erőszakosnak, és a leggyakrabban éppen tőlük érkezik a támadás.
Hiszek az amerikai nép erejében, hogy képes lesz mindezen túllépni, és hiszem azt, hogy mi, Szerbiában is képesek leszünk megőrizni a racionalitásunkat, és meg fogjuk érteni, hogy milyen fontos a béke, milyen fontos a stabilitás, és hogy előre fogjuk tolni az országunkat” – húzta alá.
Vucic szerint a volt amerikai elnök elleni támadást a gyűlölet motiválta. Véleménye szerint felfordult a világ, mert az válik bűnössé, aki a támadás célpontja volt. Mint mondta, éppen azok az úgynevezett woke, liberális mozgalmak a legerőszakosabbak, amelyek az erőszak ellen szólalnak fel. Minden pont az ellentéte annak, mint amit mondanak – fogalmazott.
„Amikor azt mondják, hogy büntessen meg téged Allah, akkor azt mondják, hogy ez nemes dolog, de valójában az a hibás, aki a támadás áldozata. Amikor azt mondják, hogy uránnal kell gyerekeket ölni, akkor nem az a hibás, aki ezt mondta, őket meg kell védeni. Azokat kell elítélni, akiket szegényített uránnal, vagy bármilyen uránnal meg akarnak ölni” – utalt a szerb államfő arra, hogy amikor a NATO 1999-ben Jugoszláviát bombázta, a bombákban szegényített urán is volt, ami azóta a szerbiai orvosok szerint számos daganatos megbetegedést okozott az országban.
Vucic szerint minden fordítva van, például a béke kérdése is.
„Ha valaki a béke mellett szólal fel, a béke mellett áll, vagy ha bárki közülünk azt mondja, hogy a béke pártján áll, akkor ők azt mondják: nem, nem, te nem a béke mellett állsz” – részletezte a szerb elnök.
„Az emberek vissza akarják kapni az életüket. Nem akarják, hogy egy klikk vagy egy hamis elit, olyanok, akik az elmúlt években és évtizedekben rátelepedtek a világra, továbbra is meghatározzák a sorsukat. Az emberek azt akarják, hogy megkérdezzék őket”– hangsúlyozta, majd hozzátette, a jövőben a saját gondolatokért, a szabad gondolkodásért folyó harc fog eluralkodni a világon.
Milos Vucevic szerb miniszterelnök is reagált támadásra. Szerinte az erőszaknak nincs és nem lehet helye a politikában.
„Mindannyian együtt kell nemet mondjuk mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy golyóval, nem pedig szavazócédulákkal lehet döntéseket hozni. A demokráciát meg kell védeni, az emberi élet pedig sérthetetlen” – húzta alá a szerb kormányfő.
Ivica Dacic szerb belügyminiszter szerint a Donald Trump elleni merénylet a bizonyíték arra, hogy milyen következményekkel jár egy gyűlölettel, fenyegetésekkel és egy ember dehumanizációjával járó kampány.
[type] => post
[excerpt] => Reményét fejezte ki Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök, hogy „gyűlölet őrülete”, amely terjed a világon, megszűnik hamarosan, egyben gyors felépülést kívánt Donald Trump volt amerikai elnöknek az ellene elkövetett merénylet után.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1721039520
[modified] => 1720996554
)
[title] => Aleksandar Vucic: Remélem, hogy a „gyűlölet őrülete” véget ér
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=121717&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 121717
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 121718
[image] => Array
(
[id] => 121718
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/vucic.webp
[original_lng] => 12954
[original_w] => 950
[original_h] => 589
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/vucic-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/vucic-300x186.webp
[width] => 300
[height] => 186
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/vucic-768x476.webp
[width] => 768
[height] => 476
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/vucic.webp
[width] => 950
[height] => 589
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/vucic.webp
[width] => 950
[height] => 589
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/vucic.webp
[width] => 950
[height] => 589
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/vucic.webp
[width] => 950
[height] => 589
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1720985755:12
[_thumbnail_id] => 121718
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2405
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 831721812002
[_oembed_f8c10f9a74c708c668a213894e8d816a] =>
#BREAKING Serbian President Aleksandar Vucic stated today that he is considering running for prime minister and plans to resign as president, a move that could take place within the next three months. pic.twitter.com/TM4G4UzQgt
— The National Independent (@NationalIndNews) June 10, 2026