A fő érv Ukrajna NATO-ba történő meghívása mellett az, hogy az ukrán hadsereg az egyetlen a világon, amely harci tapasztalatokkal rendelkezik az oroszok elrettentésében – jelentette ki Olekszij Reznyikov védelmi miniszter a Financial Times című brit lapnak adott interjújában, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a védelmi miniszter elmondta, hogy az ukrán fegyveres erők a világon elsőként kezdtek nyugati fegyverekkel vereséget mérni az oroszokra. „Ukrajna az egyetlen ország a világon, amely harci tapasztalatokkal rendelkezik az oroszok elrettentésében, és NATO-fegyverekkel kezdett vereséget mérni rájuk. Milyen egyéb érv szükséges még ahhoz, hogy Ukrajnát meghívják a NATO-ba” – tette fel a költői kérdést Olekszij Reznyikov.
A NATO-vezetők csúcstalálkozója július 11–12-én lesz Litvánia fővárosában, Vilniusban. Ukrajna a maga részéről tisztában van azzal, hogy csak a háború befejezése után csatlakozhat az Észak-atlanti Szövetséghez.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A fő érv Ukrajna NATO-ba történő meghívása mellett az, hogy az ukrán hadsereg az egyetlen a világon, amely harci tapasztalatokkal rendelkezik az oroszok elrettentésében – jelentette ki Olekszij Reznyikov. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1687981860 [modified] => 1687978638 ) [title] => Reznyikov megnevezte a fő érvet Ukrajna NATO-ba való meghívása mellett [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=83032&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 83032 [uk] => 83043 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 83033 [image] => Array ( [id] => 83033 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/reznyikov-5.jpg [original_lng] => 78888 [original_w] => 1021 [original_h] => 680 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/reznyikov-5-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/reznyikov-5-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/reznyikov-5-768x511.jpg [width] => 768 [height] => 511 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/reznyikov-5.jpg [width] => 1021 [height] => 680 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/reznyikov-5.jpg [width] => 1021 [height] => 680 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/reznyikov-5.jpg [width] => 1021 [height] => 680 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/reznyikov-5.jpg [width] => 1021 [height] => 680 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1687969788:3 [_thumbnail_id] => 83033 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3348 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_0345bd323af9be40bad5a2050a5128a2] =>
Productive meeting w/ President @RTErdogan to prepare the #NATO Summit in Vilnius. We discussed Sweden’s NATO membership, and I welcome that #Türkiye, Sweden and Finland will meet again in the Permanent Joint Mechanism. pic.twitter.com/bFlMOJGBXa
— Jens Stoltenberg (@jensstoltenberg) June 4, 2023
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
I had a lengthy and focused call with Hungary's @PM_ViktorOrban and invited him to the Peace Summit. Hungary’s position is important to us in terms of bringing peace closer and our shared regional security.