Oroszország új véleményt közölt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel kapcsolatban, de a nyilatkozat ellentmondásos, mivel a kritikát tényleges beismeréssel ötvözte – számolt be kedden az rbc.ua hírportál Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója Vesztyi című orosz lapnak adott nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint újságírói kérdésre válaszolva Bortnyikov „terroristának” nevezte Zelenszkijt, de egyúttal elismerte, hogy jelenleg nem látja az ukrán kormány más képviselőit, akikkel Oroszország tárgyalhatna. „Zelenszkij terrorista, de jelenleg nincsenek ott mások, akikkel tárgyalhatnánk. Ő hozza meg a megfelelő döntéseket, ezt figyelembe vesszük” – mondta.
Így Bortnikov lényegében elismerte, hogy az ukrán oldalon Ukrajna elnöke továbbra is kulcsfigura a döntéshozatali folyamatban. Az orosz tisztviselők az utóbbi időben többször is ellentmondásos kijelentéseket tettek az Ukrajnával folytatandó lehetséges tárgyalásokkal kapcsolatban. Egyrészt a Kreml kijelentette, hogy készen áll a párbeszédre, másrészt rendszeresen hozzátette, hogy az ehhez szükséges feltételek nem teljesülnek.
Az ukrán hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalomból való eltávolítása esetén utódja Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) jelenlegi igazgatója lehet – adta hírül az rbc.ua hírportál vasárnap a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának Facebook-közlésére hivatkozva.
Az ukrán hírszerzés szerint az orosz politikai elit egyes tagjai Bortnyikovot tekintik Putyin utódának. „Figyelemre méltó, hogy Bortnyikov az utóbbi időben kegyvesztett lett az orosz diktátor szemében. Az FSZB vezetője kegyvesztésének hivatalos oka az Ukrajna elleni háborúban történt végzetes tévedések. Bortnyikov és hivatala volt felelős Ukrajna hangulatának elemzéséért és az ukrán hadsereg képességeinek felméréséért” – áll a közlésben.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy maga Putyin is az FSZB igazgatói posztjáról került vezető pozíciókba: 1999-ben miniszterelnökké, majd Oroszország megbízott elnökévé. Az 1970-es évek közepétől a titkosszolgálatnak (a Szovjetunió KGB-jének) dolgozott.
“Germany’s governing parties have decided to strip former chancellor Gerhard Schröder of his parliamentary privileges, as anger grows over his refusal to distance himself from the Kremlin despite the war in Ukraine.” https://t.co/1sGd0Ma8h2
— Bianna Golodryga (@biannagolodryga) May 18, 2022
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
President Trump: "We get a lot of bullshit thrown at us by Putin, if you want to know the truth. He's very nice all the time, but it turns out to be meaningless." pic.twitter.com/VMnXSTuCiK
The AURUS vehicles of President Vladimir PUTIN’s motorcade have arrived in BEIJING.
Tomorrow marks a historic visit by the Russian president, during which XI JINPING and PUTIN are expected to adopt a joint declaration on building a multipolar world and a new type of… pic.twitter.com/kYDwD4thU5
❗️PUTIN'S STATE VISIT TO CHINA || Russian President Vladimir Putin arrived at Bejing's Great Hall of the People. Chinese President Xi Jinping congratulated "his great friend" on the new presidential term. Xi's first state visit of the new term was also to Moscow in March 2023. pic.twitter.com/myHBNCdHoy
— Bloomberg Whistleblower (@bloombergblower) May 16, 2024
🇷🇺🇨🇳 At the invitation of President of the People’s Republic of China Xi Jinping, President Vladimir Putin will pay an official visit to China on May 19-20