Okszana Markarova, Ukrajna egyesült államokbeli nagykövete közölte, hogy Donald Trump amerikai elnök a Kongresszus előtt tartott beszédében Volodimir Zelenszkij elnök X-bejegyzésére utalt – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál az ukrán diplomata Facebook-oldalára hivatkozva.
A jelentés szerint „Nagyon nehéz helyzetben még mindig haladunk előre, kapcsolatokat építünk, és prioritásainkat előremozdítjuk. Donald Trump elnök felolvasta Volodimir Zelenszkij elnökünk üzenetét a nemzethez intézett beszédében, és azt mondta: »Nagyra értékelem, hogy megírta ezt a levelet«” – mondta Markarova.
Kijevi idő szerint ma hajnalban Donald Trump amerikai elnök felszólalt az Egyesült Államok Kongresszusa előtt. A beszédében elmondta, hogy az Egyesült Államok „erőteljes jelzést” kapott Oroszországtól a békére való készségéről, valamint Zelenszkij „levelét” is bejelentette, miszerint az ukrán elnök hajlandó mielőbb tárgyalóasztalhoz ülni.
A botrányt Musk egyik posztja váltotta ki, amelyben a Tesla-vezér viccelődni szeretett volna a Trump ellen elkövetett merénylet után.
Senki sem próbál merényletet elkövetni Biden/Kamala ellen – tweetelte ki a platform tulajdonosa az X-re a Trump ellen elkövetett merényletkísérlet után.
Az elnöki hivatal hétfőn közleményt adott ki, amelyben bírálta a „felelőtlen” bejegyzést – írja a The Guardian.
Az erőszakot csak elítélni szabad, nem pedig bátorítani vagy viccelődni vele. Ez a retorika felelőtlen. A politikai erőszaknak vagy bármilyen erőszaknak soha nem lehet helye az országunkban – áll a Fehér Ház közleményében.
A titkosszolgálat hétfőn hozzátette, a milliárdosnak tudomása van az X közösségi hálózaton közzétett bejegyzéséről. Musk, aki a korábban Twitter néven ismert platform tulajdonosa, azt követően tette ki a posztot, hogy vasárnap letartóztattak egy férfit, akit a West Palm Beach-i golfpályán elkövetett Donald Trump elleni merénylettel gyanúsítottak.
Musk, aki maga is Trump támogatója, hamar bírálatot kapott az X felhasználóitól bal- és jobboldalról egyaránt. Az emberek szerint aggasztó, hogy a 200 millió X-követővel rendelkező milliárdos szavai erőszakra buzdítanak Biden és Harris ellen.
A tech-milliárdos törölte a posztot, de a Secret Service-t (amelynek feladata a jelenlegi és korábbi elnökök, alelnökök és más neves tisztségviselők védelme) nem sikerült megelőznie.
Elon Musk később úgy fogalmazott, megtanulta, hogy csak azért, mert egy bizonyos csoportnak elmond valamit és ők nevetnek rajta, még nincsen garancia rá, hogy az mindenki számára olyan humoros lesz, mint egy poszt az X-en, főleg kontextus nélkül.
Mrs. Trump will not be attending today’s meeting at the White House. Her husband’s return to the Oval Office to commence the transition process is encouraging, and she wishes him great success.
In this instance, several unnamed sources in the media continue to provide false,…