December 15-én reggel elindult az első közvetlen vonatjárat Kijevből Budapestre. A járat kijevi idő szerint 1:16-kor indult, és várhatóan másnap 06:00-ra érkezett meg a magyar fővárosba. A vonat naponta közlekedik majd.
Az Ukrzaliznicja, az ukrán állami vasúttársaság tájékoztatása szerint a Kijev–Budapest vonal az egyik legkeresettebb nemzetközi útvonal.
A menetrendet úgy alakították ki, hogy az utasok kényelmesen átszállhassanak a vonatokra, amelyek Ausztriába, Romániába, Szlovéniába és más európai országokba tartanak.
A jegy ára egy fülkés kocsiban 2 800 hrivnya. A jegyek megvásárolhatóak az Ukrzaliznicja mobilalkalmazásában, illetve a vasúttársaság hivatalos weboldalán.
„Ma összekötöttük Ukrajnát és Magyarországot, Kijevet és Budapestet, és ami a legfontosabb – közvetlen vasúti személyszállítással. Megtekintettük a járműveket, gratuláltunk a vasúti dolgozóknak és az utasoknak a fontos esemény kapcsán, jó és biztonságos utat kívánva számukra.
A vonat biztosítja az utasok pontos érkezését Budapestre – a legnagyobb vasúti és légi közlekedési csomóponthoz, ahol Európa legnagyobb repülőtere, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér található, és számos járatot most már összehangoltak az ukrán vonattal.
A Kijev és Budapest közötti közvetlen vasúti összeköttetés elindítása újabb lépés Ukrajna Európai Unióba történő integrációja felé.
Köszönjük Volodimir Zelenszkij elnöknek, Olekszij Kulebának, az újjáépítésért felelős miniszterelnök-helyettesnek, valamint az Ukrzaliznicja Zrt. képviselőinek a nemzetközi személyszállítási logisztika fejlesztésére irányuló támogatást és figyelmet.
Köszönjük a magyar partnereinknek a határokon átnyúló együttműködés bővítésére irányuló támogatást” – írta Viktor Mikita, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője, Kárpátalja egykori kormányzója.
A Miniszteri Kabinet új elnököt nevezett ki az Ukrzaliznicja igazgatóságának élére. A vezetői posztot ezentúl Olekszandr Percovszkij tölti be. A hírt az állami fuvarozó vállalat sajtószolgálata közölte október 21-én, hétfőn.
Olekszandr Percovszkij három évig tölti be a posztot. Elődje, Jevhen Ljascsenko továbbra is az igazgatóság tagjaként dolgozik. Volodimir Krotot, Oreszt Lohunovot és Anton Misint elbocsátották az Ukrzaliznicja igazgatósági tagjai közül. Az állami fuvarozó sajtószolgálata nem részletezte az elbocsátás okait.
Olekszandr Percovszkij a Luhanszk megyei Szeverodonyeck városában született. 2008-ban diplomázott a Tarasz Sevcsenko Kijevi Nemzeti Egyetemen, pénzügyi végzettséget kapott.
2010-2016 között a Deutsche Post DHL Group logisztikai vállalatánál dolgozott. 2016 októbere óta az Ukrposta első vezérigazgató-helyettesi pozícióját töltötte be. Olekszandr Percovszkij 2020 óta az Ukrzaliznicja igazgatótanácsának tagja, az előléptetése előtt az utasirányításért volt felelős.
A Kamisint az Ukrzaliznicja felügyelőbizottságának tagjává való kinevezéséről szóló rendelet 2024. szeptember 26-án lép hatályba.
A Minisztertanács Olekszandr Kamisint, az államfő stratégiai kérdésekkel foglalkozó tanácsadóját nevezte ki az Ukrzaliznicja felügyelőbizottságának új tagjává – áll a kormány szeptember 13-i rendeletében.
„Olekszandr Mikolajovics Kamisint kinevezni az Ukrzaliznicja felügyelőbizottságának, mint az állam képviselőjét. Felhatalmazza az Ukrzaliznicja részvénytársaság igazgatótanácsának elnökét, Jevhen Anatolijovics Ljascsenkót, hogy polgári-jogi szerződést írjon alá Olekszandr Mikolajovics Kamisinnel – áll a dokumentumban.