Donald Trump megválasztott amerikai elnök csapata úgy véli, hogy a front stabilizálása érdekében Ukrajnának csökkentenie kell a mozgósítási korhatárt, ami lehetővé tenné új katonák százezreinek a besorozását a hadseregbe – jelentette ki vasárnap Mike Waltz, Trump leendő nemzetbiztonsági tanácsadója az ABC Newsnak amerikai tévécsatornának adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Waltz elmondta: „Az egyik dolog, amit látnunk kell, a stabilizáció a csatatéren. És a másik dolog, amiről megkérdezzük az ukránokat, hogy problémáik vannak az élőerővel. A mozgósítási korhatáruk jelenleg 26, nem 18. Több százezer új katonát tudnak generálni.”
A leendő nemzetbiztonsági tanácsadó hangsúlyozta, hogy a front stabilizálása a tárgyalás megkezdéséhez szükséges lesz, ehhez pedig véleménye szerint nemcsak új segély- és fegyvercsomagok kellenek, hanem ukrán részről a katonák számának növelése is.
A majdani tanácsadó ugyanakkor hozzátette, hogy Trump csapata hallott a front morális problémákról és a frontvonal problémáiról. „Hallgassanak ide, ha az ukránok arra kérték az egész világot, hogy tegyenek fel mindent a demokráciára, akkor nekik is mindent fel kell tenniük a demokráciára” – összegezte Mike Waltz.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Donald Trump megválasztott amerikai elnök csapata úgy véli, hogy a front stabilizálása érdekében Ukrajnának csökkentenie kell a mozgósítási korhatárt, ami lehetővé tenné új katonák százezreinek a besorozását a hadseregbe – jelentette ki vasárnap M...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1736712900
[modified] => 1736709639
)
[title] => Trump csapata szerint Ukrajnának csökkentenie kell a mozgósítási korhatárt a front stabilizálása érdekében
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=137656&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 137656
[uk] => 137644
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 137657
[image] => Array
(
[id] => 137657
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/mozgositas-sorozas.jpg
[original_lng] => 59076
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/mozgositas-sorozas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/mozgositas-sorozas-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/mozgositas-sorozas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/mozgositas-sorozas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/mozgositas-sorozas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/mozgositas-sorozas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/mozgositas-sorozas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1736702440:12
[_thumbnail_id] => 137657
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3179
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d95250c0ae5a6a7cdbce44862f61a82f] =>
[_oembed_time_d95250c0ae5a6a7cdbce44862f61a82f] => 1737877301
[_algolia_sync] => 1202966765001
[_oembed_57110b3ad49eacba9eb0c7384364c7d4] =>