Oroszország nem tett semmit csapatainak az ukrán határról történő visszavonása érdekében, de térségben összevont csapatok száma nem elegendő, Ukrajna megtámadásához hatszor több katonára lenne szükség – nyilatkozta Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a Reuters hírügynökségnek csütörtökön, közölte az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az RNBO-titkár elmondta, hogy szerinte Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökök december 7-i megbeszélése után nem változott a helyzet az ukrán–orosz határon, mivel Moszkva nem vonta vissza a csapatait. „Volt némi csapatlétszám-növelés, de nem annyira kritikus, hogy azt mondhassuk: íme, mindjárt támadnak” – mondta.
Danilov hozzátette, hogy az ukrán határon 92 ezer az orosz katona állomásozik, Moszkvának azonban sokkal többre lenne szüksége Ukrajna lerohanásához. Szerinte Oroszországnak legalább 500-600 ezer katonára lesz szüksége ahhoz, hogy az offenzíva során ellenőrzése alatt tartsa a helyzetet. Ugyanakkor megjegyezte, hogy Oroszország bármikor nagyon gyorsan növelheti csapatainak létszámát az ukrán határon. Mint hangsúlyozta, Moszkvának több mint 24 órára lesz szüksége, hogy a támadáshoz szükséges létszámot kiállítsa.
Валентині Матвієнко. «Рабі, подножці, грязі Москви», людині без честі, проклятій своєю Батьківщиною, варто пам’ятати:??має вистачити тільки одного ресурсу – на виплати репарацій і контрибуцій ??, на масові поховання своїх військових і на справедливість вироку Гаазького трибуналу.
Стратегія деокупації Криму – час нової редакції. Черговість засобів деокупації – політико-дипломатичних, військових, економічних тощо – вимагає зміни пріоритетів.
«Український рій» «імені Матіаса Руста» – десятки моделей, тисячі дронів. Ударні БПЛА на озброєнні ЗСУ дальністю польоту більш як 3000 км. 1987 рік, червона площа, москва, літак, Руст. pic.twitter.com/iAXhDLNn4C
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e