Tudomásul vette a szerb parlament a miniszterelnök lemondását, ügyvezető kormány alakult Szerbiában, a képviselőháznak harminc napja van arra, hogy új kormányt válasszon, ellenkező esetben előre hozott parlamenti választást kell tartani a nyugat-balkáni országban.
Milos Vucevic miniszterelnök január 28-án nyújtotta be a lemondását. Akkor azt mondta, kormányfőként ezzel kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez. Az általa vezetett kormány még 2024. május 2-án alakult meg.
Ana Brnabic házelnök megköszönte a miniszterelnök munkáját, majd lezárta a parlament tavaszi ülésszakának első ülését, amely március 4-én kezdődött, és amelynek napirendjén 70 pont szerepelt.
Egyelőre nem lehet tudni, kit kér fel kormányalakításra Aleksandar Vucic, mivel a köztársasági elnök eddig személyi kérdésekről nem beszélt.
Az államfő az utóbbi napokban többször is felhívta a figyelmet arra, hogy ha a megszabott határidőn belül nem sikerül megválasztani az új kormányt, akkor előre hozott választást kell tartani, amelynek a várható időpontja június 8. lenne.
[type] => post [excerpt] => Tudomásul vette a szerb parlament a miniszterelnök lemondását, ügyvezető kormány alakult Szerbiában, a képviselőháznak harminc napja van arra, hogy új kormányt válasszon, ellenkező esetben előre hozott parlamenti választást kell tartani a nyugat-b... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1742417400 [modified] => 1742392738 ) [title] => Elfogadta a parlament a miniszterelnök lemondását, ügyvezető kormány alakult Szerbiában [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=145123&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 145123 [uk] => 145238 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 145124 [image] => Array ( [id] => 145124 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/milos-vucevic.png [original_lng] => 390843 [original_w] => 976 [original_h] => 493 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/milos-vucevic-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/milos-vucevic-300x152.png [width] => 300 [height] => 152 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/milos-vucevic-768x388.png [width] => 768 [height] => 388 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/milos-vucevic.png [width] => 976 [height] => 493 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/milos-vucevic.png [width] => 976 [height] => 493 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/milos-vucevic.png [width] => 976 [height] => 493 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/milos-vucevic.png [width] => 976 [height] => 493 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1742469910:3 [_thumbnail_id] => 145124 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2174 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 508429026000 [_oembed_86d6a9b3e1c0252b07bc3856cecd1403] =>
★Very interesting case😂 DIOR HAND BAGS threw Mongolia into political crisis and sparked a prime minister’s resignation. Mongolian PM 23 years old son post their extravagant lifestyle,♥️Girlfriend gift photos Then protest all over the country which concluded over pm resignation pic.twitter.com/hpAQot1fZY
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm
A bolgár államfő a számvevőszék elnökét, Dimitar Glavcsevet kérte fel szombaton az ügyvezető kormány megalakítására és az előrehozott választások megszervezésére.
Rumen Radev hét napot adott a 60 éves közgazdásznak az ideiglenes kormány megalakítására. Ha sikerül betartani a határidőt, az európai parlamenti választásokkal egyidőben, június 9-én tarthatják meg a 2021 áprilisa óta hatodik parlamenti választást Bulgáriában.
Értesülések szerint a feszült politikai helyzetre tekintettel Glavcsev a minisztériumok pártoktól független szakértőiből akarja felállítani ügyvezető kabinetjét.
Mielőtt a számvevőszék elnöke lett, Glavcsev a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) jobbközép pártban politizált, 2017-ben parlamenti elnök volt.
Az államfő által felkért pártok egyike sem tudott kormányt alakítani, ezért vált szükségessé újabb választások megtartása a kelet-balkáni országban. Utolsóként, csütörtökön a Van Ilyen Nép (ITN) nevű párt utasította el az államfő kormányalakítási felkérését.
Bulgáriát a 2020-as korrupcióellenes tüntetések óta belpolitikai bizonytalanság sújtja. A 2023. áprilisi választásokig az országot a Radev által kinevezett ügyvivő kormányok irányították, mivel nem volt stabil választott koalíció.
A tavaly áprilisi választásokon a GERB-SZDSZ jobbközép pártszövetség végzett az élen, 69 mandátumot szerezve a 240 fős parlamentben. Két év alatt ez már az ötödik választás volt az országban.
Az alkotmány értelmében a bolgár parlamentnek nem kell feloszlatnia magát az előrehozott választások előtt.
Николай Денков: Съставяне на стабилно мнозинство в това Народно събрание не може да се случи.
Вижте как протече срещата пред медии между ПП-ДБ и президента Румен Радев по повод връчването на втори проучвателен мандат за съставяне на правителство: pic.twitter.com/Q9aFPDto6W
— Продължаваме Промяната / We Continue The Change (@promenibg) July 22, 2024