A CNN három izraeli katonával készített interjút arról, miért tagadták meg a szolgálatot azok után, hogy több napot töltöttek a fronton. Mindhárman egybehangzóan beszéltek arról, hogy ez a háború nem szolgál semmilyen célt, mintha maga a konfliktus lenne Benjamin Netanjahu célja. Ezzel szemben izraeli politikusok a harcot megtagadók őrizetbe vételét helyezték kilátásba.
2023. október 7-én Yotam Vilk önként lépett be az izraeli hadseregbe, azóta több mint 230 napot töltött el katonai szolgálattal a Gázai övezetben. Egy évvel később azonban csatlakozott azokhoz, akik megtagadják, hogy újra behívják őket tartalékosként.
„Október 7-én nem haboztam… mert a népemet gyilkolták, és megértettem, hogy meg kell menteni őket, és még mindig szükség van rá, amit az izraeli kormány, úgy tűnik, nem tart sürgősnek” − nyilatkozta a CNN-nek egy telefonos interjúban.
Miután nyáron másodszor teljesített tartalékosként katonai szolgálatot Gázában, úgy döntött, hogy nem vonul be ismét. Véleménye szerint a katonai fellépés csak bizonyos esetekben indokolt, és csak eszközként szabad használni a béke felé vezető diplomáciai út keretében.
Nem hisz a kormány akaratában, hogy ezt elérje, pedig „a gázai pusztítás egyre súlyosabb, a palesztinok és az izraeli túszok élete egyre nehezebb”. Emiatt október 9-én több mint 130 tartalékossal együtt nyílt levelet írtak Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek és Joáv Gallant védelmi miniszternek, amiben kijelentették, hogy nem hajlandók szolgálatot teljesíteni, amíg nem születik megállapodás a háború befejezéséről és a még mindig Gázában lévő 101 túsz hazahozataláról.
A vörös vonalat néhányan már átléptük, mások számára pedig rohamosan közeledik a nap, amikor összetört szívvel nem jelentkezünk többé szolgálatra − áll a levélben. Vilk az előbbiek közé tartozik, de a döntés nem volt könnyű. Egyrészt úgy érezte, hogy a szolgálat megtagadásával cserben hagyja a túszokat, és a Hamászra bízza Gázában az irányítást, ami szerinte a palesztinok számára sem megfelelő. Másrészt attól félt, hogy ha nem tagadja meg a szolgálatot, akkor egy olyan háborúban fog szolgálni, ami Gáza újabb izraeli megszállásával végződne, és annak nem akart részese lenni.
Vilk nem ért egyet azokkal a szélsőjobboldali miniszterekkel, akik a gázai zsidó telepek létesítését szorgalmazták, annak ellenére sem, hogy a miniszterelnök kijelentette, nem folytatódnak a gázai kitelepítések. Úgy érzi, elárulta a saját kormánya, és ezzel a véleménnyel nincsen egyedül.
Más kevesebb idő alatt jutott ugyanerre a véleményre
Max Kresch a háború kezdete óta 66 napot szolgált a libanoni határon. A harcok egyre fokozódtak, amikor a Hezbollah is támogatásáról biztosította a Hamászt a Gázai övezetben. Kresch mély depresszióba esett decemberben, amikor hazatért jeruzsálemi otthonába. Nagyon nehéznek érezte a szolgálatot, mert többen vallási kötelességüknek vélték, hogy harcoljanak a háborúban, ezt pedig kellemetlen élményként élte meg. Egyik katonatársa micvaként, zsidó vallási kötelességként határozta meg a palesztinok megölését, „mert terroristák lesznek belőlük”.
Hasonlóan vélekedett a zsidó állam szélsőjobboldali nemzetbiztonsági minisztere, Itamar Ben Gvir is. Ezt Kresch ijesztőnek tartja, főleg mert a politikusnak jelentős befolyása van. A szélsőséges véleményeket pedig „nehéz volt hallani”. Ennek ellenére senkit sem akar a szolgálattól eltántorítani, csak támogatni azokat, akik úgy döntenek, hogy már nem szeretnének részt venni a háborúban.
Félelem az „örökké tartó háborútól”
Max Kresch aggodalmait fokozta, hogy „már egy éve tart (a háború), és még mindig nincs túszalku… de az egyezség megkötése nem jelenti azt, hogy rendben vagyok, és hirtelen készen állok a visszatérésre”.
Egy névtelenségét kérő tartalékos több mint 130 napot töltött a fronton, és „nem hiszi, hogy bármilyen további katonai akció megváltoztatná a helyzetet”. A korábbi nyilatkozókhoz hasonlóan ő is úgy véli, hogy harcolni kell a Hamász ellen, de nem örökké.
Az „örökké tartó háború” kifejezést Netanjahu ellenfelei használták, és azzal vádolták az izraeli miniszterelnököt, hogy saját politikai érdekei miatt akarja folytatni a konfliktust. Benjamin Netanjahu ugyanis megesküdött, hogy Izrael „addig fog harcolni”, amíg ellenségeit le nem győzi, a túszokat vissza nem adják, és az izraeliek vissza nem térhetnek otthonaikba.
Szeptemberben az izraeli hadsereg megtámadta Libanont, ezzel a Hezbollah elleni küzdelem következő szakaszát kezdték meg. A névtelenségét kérő tartalékos szerint a zsidó államnak fel kell lépnie az Irán által támogatott libanoni fegyveres csoport ellen, mert ezzel eltereli a figyelmet Gázáról és a túszokról.
Nincs helye a visszautasításnak
Nem ez az első eset, hogy tartalékosok tagadják meg a katonai szolgálatot, májusban több mint negyvenen írtak nyílt levelet, amikor az izraeli hadsereg megtámadta a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah városát. A mostani levél esetében ez a szám már több mint a kétszeresére nőtt.
Miri Regev közlekedési miniszter szerint őrizetbe kellene venni azokat, akik aláírták a nyílt levelet.
Max Krescht az aláírás után egy tiszt hívta fel, és a nyilatkozat visszavonására szólította fel, de a tartalékos nem volt hajlandó erre. Hasonlóképpen járt Yotam Vilk is, akit szintén megfenyegettek, de ő sem aggódik a következmények miatt.
Inkább az erkölcsi döntésem és a jólétem miatt aggódom, valamint amiatt, hogy visszatekintve képes leszek elhinni, hogy helyesen döntöttem, és hogy a történelem jó oldalán álltam − mondta Vilk, akivel egyetértett a névtelenség homályába burkolózó társa is.
„Az én konfliktusom egyáltalán nem azokkal az emberekkel van, akik úgy döntenek, hogy bevonulnak… arról van szó, hogy kövessük a parancsokat, amikor ez segít az országunknak, és amikor ez segít nekünk életeket menteni, de ne kövessük a parancsokat, amikor nem kell, mert azok károsak és veszélyesek” − mondta.
„A háború rossz dolog. Meg kell próbálnunk a lehető legrövidebbé tenni. És most úgy tűnik, mintha a háború lenne a vezetőink célja, nem szolgál semmilyen célt, hanem maga a cél” − közölte a névtelen katona.
