Kárpátaljai munka látogatása során Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Beregszászon találkozott a helyi önkormányzatok, nemzeti és vallási közösségek, valamint a hadsereg képviselőivel. A találkozó során az elnök meghallgatta a képviselők beszámolóit, majd beszédet mondott, amelyben kiemelte, hogy Beregszászon és általában Kárpátalján érezhető a nyugalom, és a különféle közösségek egyenjogúsága. Az államfő kiemelte, hogy első alkalommal találkozott ilyen formátumban az Ukrajnában élő magyar közösség képviselőivel. Beszédében köszönetet mondott a kárpátaljai katonáknak a hősies és hatásos küzdelmükért az orosz megszállókkal szemben. Mint fogalmazott, ebben a pillanatban mindannyian Ukrajna állampolgárai vagyunk és a közös országunkért harcolunk, mind az ukrán, mind a magyar nemzetiségű polgárok. Zelenszkij továbbá köszönetet mondott Kárpátaljának a menekültek szemben tanúsított gondoskodásért. Mint fogalmazott,a kormányzó beszámolójából tudja, hogy mennyi mindent tett a helyi közösség a bajba jutott emberek megsegítéséért. Az elnök kitért arra a kidolgozás alatt álló új doktrínára, amely Ukrajna átalakulását fogja szolgálni. Zelenszkij hozzátette, hogy a doktrínának ki kell szélesítenie az emberek lehetőségeit az országban. Az elnök hozzátette, hogy a doktrínával kapcsolatban általános nemzeti párbeszédet fognak folytatni, amely során minden polgár, minden család, minden közösség elmondhatja a saját javaslatait. Ezek kidolgozására buzdította az elnök a jelenlévőket is. Kárpátalja esetében az, hogy négy EU-s országgal határos megyéről van szó, Zelenszkij kiemelte, hogy véleménye szerint ez nagy lehetőségeket jelent, amennyiben ezt azzal a szándékkal közelítjük meg, hogy Ukrajna a mi közös otthonunk. Minderre viszont azt követően fog sor kerülni, amikor Ukrajna eléri a várva várt győzelmet – fogalmazott az államfő.
https://youtu.be/iEmFN5cOs1U
[type] => post [excerpt] => Kárpátaljai munka látogatása során Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Beregszászon találkozott a helyi önkormányzatok, nemzeti és vallási közösségek, valamint a hadsereg képviselőivel. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1691079300 [modified] => 1691078333 ) [title] => Volodimir Zelenszkij Beregszászon találkozott a helyi önkormányzatok, nemzeti és vallási közösségek, illetve a hadsereg képviselőivel (videó) [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=86348&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 86348 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 86350 [image] => Array ( [id] => 86350 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/a-7.jpg [original_lng] => 128530 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/a-7-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/a-7-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/a-7-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/a-7-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/a-7.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/a-7.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/a-7.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1691067534:14 [_oembed_871603f25176c89bba4292019b21060c] => [_oembed_time_871603f25176c89bba4292019b21060c] => 1691067468 [_thumbnail_id] => 86350 [_edit_last] => 14 [views_count] => 3192 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7d2cb0e581da146bb755730361eb7b30] => [_oembed_time_7d2cb0e581da146bb755730361eb7b30] => 1691071327 [_oembed_16806e2539dfb444ab455f5117629fa9] =>