A moldovai parlament hétfőn megerősítette azt a törvénymódosítást, mely szerint az alkotmányellenesnek minősített ellenzéki Sor párt vezetőit eltiltották attól, hogy jelöltként indulhassanak a választásokon.
Olesea Stamate, a moldovai törvényhozás jogi, kinevezési és mentelmi ügyekben illetékes bizottságának vezetője szerint a tilalom a párt végrehajtó szervének tagjaira és egyéb választott tisztségviselőire vonatkozik.
A moldovai alkotmánybíróság júniusban támogatta az ország Nyugat-barát vezetésének azon beadványát, hogy tiltsák be az oroszbarátnak tartott Sor párt tevékenységét.
A határozat előírja, hogy az igazságügyi minisztérium törölje a pártot a pártjegyzékből, és felszámolására hozzon létre egy bizottságot.
Nicolae Rosca, a moldovai alkotmánybíróság elnöke szerint a betiltott párt képviselői ugyan függetlenként megtarthatják mandátumukat, de a frakciójukat fel kell oszlatni.
A Sor párt ekkor azzal vádolta a chisinaui vezetést, hogy így próbál nyomást gyakorolni az ellenzékre. A 101 tagú moldovai parlamentbe a 2021-es választások nyomán a Sor párt öt képviselője került be.
A moldovai vádhatóság április 19-én lefoglalta Ilan Shornak, a párt vezetőjének 1,36 milliárd lej összegű vagyonát, miután egy fellebbviteli bíróság április 13-án megerősítette a külföldre távozott politikus tizenöt évi börtönbüntetését az egymilliárd dollár értékű banki csalás ügyében.
A 2,6 millió lakosú ország fővárosában rendszeresek voltak a tüntetések, amelyeknek kezdeményezője a nyíltan oroszbarát Sor párt volt. Ilan Shor 2019 óta szökésben van. Az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta korrupció és Oroszország javára végzett tevékenység vádjával.
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
9 more citizens of Moldova have been successfully evacuated from Gaza and arrived today in Chișinău.
Many thanks to Ukraine and my friend @DmytroKuleba for helping to bring our citizens home from Cairo. A new joint diplomatic success. pic.twitter.com/NOAEbbFkPO
Moldova alkotmánybírósága alkotmányellenesnek nyilvánította az oroszbarát Sor Pártot, ami azonnali betiltását jelenti – írja a Reuters.
A jelenleg Izraelben élő Ilan Sor oligarcha által vezetett párt hónapok óta a kormányellenes tüntetések élén áll Moldovában. Sorral szemben, aki egy csalási ügy miatt menekült el az országból, az Egyesült Államok és az Európai Unió is szankciókat vetett ki.
A Sor Párt a döntés kihirdetésének pillanatától feloszlottnak tekinthető.
A moldovai igazságügyi minisztérium különbizottságot hoz létre, amely a párt felszámolásával kapcsolatos összes jogi eljárást lezárja. A képviselők függetlenként megtarthatják székeiket a moldovai parlamentben, de más pártok frakcióihoz nem csatlakozhatnak.
Ilan Sor még nem kommentálta az Alkotmánybíróság döntését. Marina Tauber, a Sor Párt alelnöke azonban bírálta a bírósági eljárást.
Egyes információk szerint a Sor Párt a Kreml eszmei és anyagi támogatását élvezi, és célja a Nyugat-barát moldovai vezetés megdöntése, illetve a volt szovjet tagköztársaságnak az orosz érdekszférába történő visszavezetése.
Maga Sor tagadta a vádakat, és Maia Sandu elnököt vádolta azzal, hogy csődbe viszi az országot.
9 more citizens of Moldova have been successfully evacuated from Gaza and arrived today in Chișinău.
Many thanks to Ukraine and my friend @DmytroKuleba for helping to bring our citizens home from Cairo. A new joint diplomatic success. pic.twitter.com/NOAEbbFkPO