Egyre nagyobb a feszültség Észak-Koszóvóban. Elsőfokú harckészültségbe helyezték a szerb haderő két alakulatát is, akiknél a védelmi miniszter és a vezérkari főnök is szemlét tartott a napokban – írta meg a Szabad Magyar Szó.
Nebojsa Stefanovic miniszter elmondta, hogy nem provokációról van szó, a törvényes kereteken nem fognak túllépni, de készek megvédeni a szerb népet bármitől.
Észak-Koszovóban pattanásig feszült a helyzet: a helyi szerbek akadályozzák a határátkelést Szerbia és Koszovó között, mert nem tartják igazságosnak, hogy ideiglenes koszovói rendszámtáblát kell autóikra felrakniuk, ha belépnek az országba. Pristina szerint ez nem jogellenes, hiszen évek óta ezt teszi a Vucic vezette Szerbia is.
Belgrád szerint azonban ennél egy fokkal bonyolultabb a kérdés, hiszen ha elismernék a koszovói rendszámtáblákat, akkor elismernék vele Koszovó önálló állami létét. A koszovói miniszterelnök jelezte: a rendszámtáblák cseréje egészen addig tart, amíg Szerbia el nem ismeri a koszovói táblákat. Mindkét fél a másikat okolja a konfliktusért, miközben állítják, hogy békés megoldást szeretnének elérni.
[type] => post [excerpt] => Egyre nagyobb a feszültség Észak-Koszóvóban. Elsőfokú harckészültségbe helyezték a szerb haderő két alakulatát is, akiknél a védelmi miniszter és a vezérkari főnök is szemlét tartott a napokban – írta meg a Szabad Magyar Szó. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1632589620 [modified] => 1632534076 ) [title] => Két dél-szerbiai hadegységet is harckészültségbe helyeztek a rendszámvita miatt [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=30618&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 30618 [uk] => 30675 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 30619 [image] => Array ( [id] => 30619 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/koszovo.jpg [original_lng] => 152442 [original_w] => 1024 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/koszovo-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/koszovo-300x132.jpg [width] => 300 [height] => 132 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/koszovo-768x338.jpg [width] => 768 [height] => 338 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/koszovo.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/koszovo.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/koszovo.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/koszovo.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1632648642:8 [_thumbnail_id] => 30619 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 3969 [translation_required_done] => 1 [_oembed_a5700cd4ac9e19ee05bfa6de0908103a] =>
I am happy that we found a European solution that facilitates travel between #Kosovo and #Serbia, which is in the interest of all citizens of Kosovo and Serbia.
Srbija širi ratnu propagandu Moskve, a sada i aktivno učestvuje u regrutovanju plaćenika jer dozvoljava emitovanje RT sa ovim oglasom. Najsramnije do sada.... Ovako ćemo ponovo biti osuđeni za nesprečavanje ili za pomaganje u vršenju ratnih zločina.https://t.co/x6IjOFqRP3