Vlagyimir Putyin orosz diktátor halálosan megbetegedett, rákja van, és a Kreml urát több hasonmás helyettesíti – jelentette ki kedden Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője egy lapinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a fő ukrán katonai hírszerző a The Washington Post című amerikai lapnak nyilatkozva adott hangot az orosz diktátor személyét illetően, azt állítva, hogy szerinte „nyitott kérdés, hogy ez most az igazi Putyin-e.”
Az újság azt is megjegyezte, hogy Budanov annyira megbízik a saját hírszerzésében, hogy időnként kinyit egy mappát, hogy pontos számokat közöljön. Szerinte például körülbelül 326 000 orosz katona harcol jelenleg Ukrajnában. Azt is megjegyezte, hogy a nagy hatótávolságú Kalibr rakéták készletéből Oroszországban már csak 9% maradt.
Mint hírportálunk 2022. október 31-én beszámolt róla, Kirilo Budanov bejelentette, hogy Vlagyimir Putyin beteg, haldoklik vagy már meg is halt, és helyette a 20 hasonmásának az egyikét mutatják az embereknek. Mint jelezte, az orosz elnök alteregói különféle nyilvános eseményeken vesznek részt, amikor meg kell mutatni a Kreml urát. Ahogy állította, mindenki a saját szemével győződhet meg: Putyin helyett az egyik hasonmását mutatják be. Ennek a helyzetnek szerinte egyetlen oka van: Oroszországi Föderáció diktátora vagy meghalt, vagy olyan betegségben szenved, amely miatt nem szabad mutatkoznia a nyilvánosság előtt.
Budanov legutóbb január 5-én jelentette be, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök rákos beteg, hamarosan meghal, de csak Ukrajna Oroszország fölött aratott győzelme után, vagyis még idén.Az ABC News amerikai televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta: Putyin „régóta beteg, biztos vagyok benne, hogy rákos. Azt hiszem, nagyon gyorsan meg fog halni. Remélem, hamarosan. Mint rámutatott, pontosan tudja, hogy a Kreml fejének rosszindulatú daganata van. „Mi ezt egyszerűen tudjuk – emberektől, forrásokból” – szögezte le Putyinhoz közel álló forrásokra utalva.
Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5
Russian President Vladimir Putin has accepted an invitation from his newly re-elected Turkish counterpart Recep Tayyip Erdoğan to visit Turkey.https://t.co/ky7t82NkaX
Russia has to get moving. Too many people ere DYING, thousands a week, in a terrible and senseless war - A war that should have never happened, and wouldn’t have happened, if I were President!!!
Donald Trump Truth Social 04/11/25 09:35 AM
— Donald J. Trump Posts From His Truth Social (@TrumpDailyPosts) April 11, 2025
A Kreml mindig is tagadta, hogy valami nincs rendben az orosz vezetővel, még egészségi állapota romlásának nyilvánvaló jeleit is cáfolta, pedig Vlagyimir Putyinnak hasnyálmirigyrákja, prosztatarákja, korai stádiumú Parkinson-kórja és emlékezetkiesése van – írta a The Sun című brit lap kremli forrásokra hivatkozva, közölte a korrespondent.net hírportál.
A kiadvány bennfentes forrása elmondta, hogy Putyin Parkinson-kórja előrehalad. Hozzátette: ezt a tényt az Oroszországi Föderációban minden lehetséges módon tagadják és eltitkolják. Arról is pletykálnak, hogy Putyin prosztatarákban szenved – áll a cikkben.
„Putyint a rossz egészségi állapota miatt folyamatosan innovatív fájdalomcsillapítókkal injekciózzák, emellett nehéz szteroidokkal is kezelik. Az orvosok így próbálják megállítani hasnyálmirigyrákjának a terjedését” – mutatott rá a kremli informátor. Elmondása szerint az orosz vezetőnek a betegsége súlyos fájdalmat okoz, és megromlik az emlékezete.
A hírportál mindazonáltal megjegyezte, hogy a Kreml mindig is tagadta, hogy valami nincs rendben a vezetőjükkel. Az orosz diktátor rossz egészségi állapotáról történő figyelemelterelést szolgálhatta az is, hogy Putyin a Valdaj Klub múlt heti rendezvényén hosszú beszédet mondott, és közel négy órán át tartotta szóval a közönséget élő adásban.
Az ukrán katonai hírszerzésnek már korábban is pontos információi voltak Putyin betegségéről, sőt haláláról. Mint Kirilo Budanov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának a vezetője 2022. augusztus 2-án az ukrán médiának elárulta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök beteg, haldoklik vagy már meg is meghalt, és helyette a 20 hasonmásának az egyikét mutatják az embereknek.
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5
Russian President Vladimir Putin has accepted an invitation from his newly re-elected Turkish counterpart Recep Tayyip Erdoğan to visit Turkey.https://t.co/ky7t82NkaX
Russia has to get moving. Too many people ere DYING, thousands a week, in a terrible and senseless war - A war that should have never happened, and wouldn’t have happened, if I were President!!!
Donald Trump Truth Social 04/11/25 09:35 AM
— Donald J. Trump Posts From His Truth Social (@TrumpDailyPosts) April 11, 2025
President Trump: "We get a lot of bullshit thrown at us by Putin, if you want to know the truth. He's very nice all the time, but it turns out to be meaningless." pic.twitter.com/VMnXSTuCiK