A Palesztin Hatóság (PH) bejelentette, hogy felfüggeszti az al-Dzsazíra katari televízió csatorna sugárzását és működését a palesztin területeken, azzal vádolva a médiát, hogy „lázításra ösztönöz” és „beavatkozik” belügyeibe.
„A kulturális, belügyi és kommunikációs minisztérium képviselőiből álló illetékes miniszteri bizottság úgy döntött, hogy felfüggeszti az al-Dzsazíra tévécsatorna és palesztinai tudósítói irodája műsorának sugárzását és befagyasztja minden tevékenységét, valamint ideiglenesen felfüggeszti az összes újságíró, alkalmazott, és a csatornához kapcsolódók munkáját, amíg jogi státuszát nem tisztázzák” – jelentette a Wafa hivatalos palesztin hírügynökség szerdán.
Ez a döntés válaszul született arra, hogy az al-Dzsazíra olyan tartalmakat és tudósításokat sugározzon, amelyeket dezinformáció, lázításra való felbujtás és a palesztin belügyekbe való beavatkozás jellemez
– tette hozzá a Wafa.
Az al-Dzsazíra egy, a megszállt Ciszjordániában dolgozó alkalmazottja megerősítette az AFP francia hírügynökségnek, hogy a csatorna rámalláhi irodáját szerdán értesítették a hatósági döntésről. Az al-Dzsazíra szerda este olyan felvételeket sugárzott, amelyeken a Palesztin Hatóság rendőrei egy 2025. január 1-jei keltezésű hivatalos bírósági dokumentumot adtak át újságíróiknak Rámalláhban.
A Mahmúd Abbász vezette Palesztin Hatóság részleges közigazgatási hatáskörrel rendelkezik Ciszjordániában, az Izrael által 1967 óta megszállt területen. Biztonsági erői már több hete részt vesznek a fegyveres csoportokkal való erőszakos összecsapásokban a Ciszjordánia északi részén fekvő Dzseninben, amelyeknek már mintegy tíz halálos áldozata van.
Ezek a csoportok, amelyeknek tagjai többnyire a Hamász és az Iszlám Dzsihád iszlamista mozgalomhoz tartoznak, hatékonyabbnak tartják magukat az Izrael elleni harcban, mint a Palesztin Hatóság.
A múlt héten az al-Dzsazíra elítélte a Mahmúd Abbász vezette Fatah ellene indított „kampányát” a megszállt Ciszjordániában. „Ez a kampány azt követően indult, hogy a csatorna a biztonsági erők és a fegyveres ellenállás közötti dzsenini összecsapásokról tudósított” – magyarázta a katari csatorna, amely megvédte munkájának semlegességét.
A Hamász, a Fatah fő riválisa, az al-Dzsazíra felfüggesztéséről szóló döntést „a sajtószabadság durva megsértésének” és „a másként gondolkodó hangok elhallgattatására irányuló elnyomó intézkedésnek” minősítette.
Ez a döntés része a hatóság által a közelmúltban hozott önkényes intézkedések sorozatának, amelyek célja a közjogok és szabadságjogok akadályozása és a palesztin nép feletti biztonsági hatalmának megerősítése
– tette hozzá a mozgalom egy nyilatkozatban, amelyben felszólította a Palesztin Hatóságot, hogy azonnal vonja vissza döntését.
Az Iszlám Dzsihád, egy másik fegyveres palesztin csoport szintén tiltakozott az al-Dzsazíra betiltása ellen. Izrael már tavaly májusban úgy döntött, hogy megtiltja az al-Dzsazíra sugárzását az országban, és bezárja ottani irodáit.
Ez a csatorna és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kormánya között régóta húzódó konfliktus következménye volt, amely a Gázai övezetben közel 15 hónapja dúló háború során eszkalálódott. Az izraeli hadsereg többször is azzal vádolta az al-Dzsazíra újságíróit, hogy a Hamászhoz kötődő „terrorista ügynökök” a Gázai övezetben.
Nationalrat liefert Kickl aus Verdacht der Falschaussage und der NS-Wiederbetätigung. Statements von FPÖ-Nationalratspräsident Rosenkranz sorgen bei ÖVP für Aufregung. https://t.co/ry9OeKCHfc
Norvégia bezárja képviseleti irodáját a Palesztin Hatóságnál, a ciszjordániai Al-Ramban, miután az izraeli külügyminisztérium megfosztotta diplomáciai státuszától az ott dolgozó nyolc norvég alkalmazottat.
Az MTI tudósítása szerint az izraeli külügyminisztérium azért vonta vissza a nyolc norvég diplomata státuszát, mert Norvégia az iszlamista Hamász terrorszervezet október 7-i mészárlását követően elismerte a palesztin államot, és támogatta az elfogatóparancs kiadását Benjámin Netanjahu miniszterelnök és más izraeli vezetők ellen. Ezt Jiszrael Katz külügyminiszter jelentette be az X-oldalán.
„Aki ellenünk cselekszik, az ellen mi is cselekedni fogunk. Továbbra is megőrizzük Izrael Állam státuszát és nemzeti önbecsülését” – jelentette ki.
A nyolc diplomata a döntés nyomán kénytelen lesz elhagyni Izraelt. Tudatták velük, hogy egy héten belül visszavonják az akkreditációjukat, három hónapon belül pedig a vízumukat is, de mindannyiuknak felajánlották, hogy új akkreditációt kérjenek.
„Szélsőséges és észszerűtlen”
A Times of Israel című lap tudósítása szerint Espen Barth Eide norvég külügyminiszter szélsőségesnek és észszerűtlennek minősítette a döntést, és megígérte, hogy Oslo tovább dolgozik az „életképes palesztin államért”.
A döntés „a palesztinok és a Palesztin Hatóság, a nemzetközi jog védelmezői, a kétállami megoldás és a palesztinok önrendelkezési joga ellen irányul” – közölte Barth Eide.
Az izraeli lépést az Európai Unió, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok is bírálta.
Emlékeztettek, hogy Norvégia milyen fontos szerepet játszott az elmúlt három évtizedben az izraeli–palesztin béketörekvésekben.
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.