Thaiföld alkotmánybírósága pénteken megfosztotta tisztségétől Paetongtarn Sinavatra miniszterelnököt, miután alkotmányos etikai szabályok megsértésében bűnösnek találta egy kiszivárgott telefonbeszélgetés ügyében.
Az alkotmánybíróság határozata szerint a 39 éves – alig egy éve hivatalban lévő – kormányfő a Thaiföld és Kambodzsa közötti, május végi halálos határincidens után „engesztelő hangnemben” beszélt a szomszéd ország volt kormányfőjével, Hun Sennel, és hajlandóságot mutatott a korábbi vezető követeléseinek elfogadására. A telefonban Paetongtarn a thai hadsereg határövezetért felelős parancsnokát „ellenségként” emlegette, Hun Sent pedig a diplomáciai szabályoktól eltérően „bácsinak” szólította, és arra biztatta, hogy ne vegye figyelembe a tábornok szavait. Thaiföldön az idősebb férfiakat gyakran szólítják „bácsinak” vagy „nagybácsinak”, ami a tisztelet és a közvetlenség kifejezése, s egyben hierarchiát teremt a párbeszédben: a fiatalabb fél engedékenyebb, bizalmasabb hangnemet üt meg. A bíróság ítélete szerint ez a fajta megszólítás a konkrét helyzetben a nemzeti szuverenitást sértette, különösen egy olyan feszült időszakban, amelyet fegyveres határincidens előzött meg
A döntés újabb csapást mér a kormányzó Pheu Thai pártra és a Sinavatra-dinasztiára: Paetongtarn elődje, Szretta Tavizin tavaly szintén egy bírósági döntés utáni kényszerült távozásra.
Az alkotmánybíróság határozatát követően a Pheu Thai párt bejelentette, hogy az ország 76 éves volt igazságügyi miniszterét, Csaikaszem Nitiszirit jelöli miniszterelnöknek. A thai kormány jelenleg csak szűk többséggel rendelkezik a parlamentben, miután múlt héten az egyik párt kivált a koalícióból.
Thaiföld és Kambodzsa régóta vitában áll egymással a mintegy nyolcszáz kilométer hosszú közös határuk pontatlan kijelölése miatt, amelyet nagyrészt az Indokína francia megszállása idején kötött megállapodások határoznak meg.
Legutóbb májusban mérgesedett el a vita, miután tűzpárbaj alakult ki a két ország katonái között, és az úgynevezett Smaragdháromszögben, Kambodzsa, Thaiföld és Laosz hármas határa körül kirobbant incidensben egy kambodzsai katona életét vesztette. A két ország ezt követően szigorításokat vezetett be egymással szemben, és Kambodzsa megtiltotta a Thaiföldről származó élelmiszerek, üzemanyag és gáz behozatalát.
A thaiföldi parlament pénteken a 37 éves Paetongtarn Sinavatrát, Thakszin Sinavatra volt miniszterelnök lányát választotta meg az ország új kormányfőjévé.
Paetongtarn Sinavatra már harmadik tagja a befolyásos Sinavatra családnak, aki elnyerte a kormányfői hivatalt, a 15 évi emigrációból tavaly hazatért apját és a még mindig külfödlön élő nagynénjét, Jinglak Sinavatrát követően.
Az új kormányfőt, az ország eddigi legfiatalabb miniszterelnökét, a második nőt a poszton a parlament nyilvános szavazásán 319 vokssal választották meg.
A képviselők közül 145-en szavaztak ellene és 27-en tartózkodtak.
A kormányfői tisztségre egyedül őt jelölték. Paetongtarn Sinavatra 2021-ben lépett be a politikai életbe, és tavaly választották meg a Pheu Thai kormánypárt vezetőjének, de nem tagja a parlamentnek, de ez nem feltétele a jelölésének.
A Pheu Thai pártnak azért kellett új kormányfőt jelölnie, mert a thaiföldi alkotmánybíróság szerdán etikai okokra hivatkozva elmozdította a hatalomból az alig egy éve kinevezett eddigi miniszterelnököt, Szretta Tavizint.
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY