Karol Nawrocki lengyel elnök reagált a Maksz Korzs fehérorosz rapper koncertjén történt incidensre, amikor ukrán rajongók az OUN–UPA zászlaját húzták fel az ukrán címeres rúdra és más nacionalista jelképeket demonstráltak, börtönbüntetést követelve a hasonló cselekményekért – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a Polsat News lengyel tévécsatornára hivatkozva.
A jelentés szerint Nawrocki elmondta, hogy amikor még a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetője volt, részt vett az intézményről szóló törvény módosító tervezetének előkészítésében, valamint a törvény által tiltott szimbólumok listájának bővítésében. A tervezet szerzői az UPA vörös-fekete zászlaját szerették volna hozzáadni az utóbbihoz.
A lengyel elnök felszólított egy olyan törvényjavaslat megfontolására, amely büntethetővé tenné az ilyen szimbólumok megjelenítését, hogy a jövőben megelőzzék a hasonló incidenseket. „Ezt Lengyelországban kell megtenni. Tudom, hogy ez a törvényjavaslat a lengyel parlamentben van. Remélem, hogy a parlamenti többség végül elfogadja” – mondta. Szerinte Sztepan Bandera szimbolikája felháborító számára. Lengyelországi jelenlétét pedig abszolút „elfogadhatatlannak” nevezte.
„Nagyon határozottan kell reagálnunk, egyszerűen azzal, hogy kiutasítjuk az ilyen embereket Lengyelországból” – hangsúlyozta Nawrocki. Úgy vélte, hogy ez orosz provokáció lehetett. Egyúttal kijelentette, hogy a közoktatás kulcsfontosságú. „Tudjuk, hogy Ukrajnában az oktatási rendszer nem a történelmi kutatásoknak megfelelően írja le Bandera szimbolikáját. Eközben Bandera támogatói 120 000 lengyel haláláért felelősek” – jegyezte meg.
A lengyel elnök szerint a jövőben felvetheti az idevonatkozó kérdést Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek. „Megjegyeztem, hogy a múlttal kapcsolatos összes kérdés fontos az Ukrajnával közös jövőnk szempontjából is, ezért ez a téma felmerült a beszélgetésünk során, de a következő találkozón, ha olyan formátumban lesz, hogy meg tudom vitatni, nem látok problémát” – tette hozzá Karol Nawrocki.
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.