Az ukrajnai háború megváltozott, most más harci taktika uralja a frontot, a változások a drónok mindkét oldalon történő tömeges használata miatt következtek be – jelentette ki pénteken Olekszandr Pavljuk az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnoka a The Times című brit lapnak adott interjújában, közölte az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Pavljuk elmondta, hogy a drónok uralják a csatateret, mert a drónok ma már halálosabbak, mint a tüzérség vagy a repülőgépek. A drónok megváltoztatták a csatatér földrajzát és taktikáját, és a gyalogság mélyebbre húzódott – tette hozzá. „A drónok mostanra több katonát ölnek meg mindkét oldalon, mint bármi más. Olyan forgatókönyvet is létrehoztak, amelyben a drónok szinte mindent láthatnak, nem csak a frontvonalon, hanem 10-30 km mélységben mindkét oldalon” – mutatott rá.
Ahogy a parancsnok kifejtette, most már egyik fél sem tud nagy csapásmérő csoportot létrehozni anélkül, hogy a nagy hatótávolságú csapásmérő drónok és tüzérség észre ne venné és el ne találnák. Az új valóság mindkét felet arra kényszerítette, hogy sokkal kisebb rohamcsoportokkal működjön. „Felhagytunk a zászlóaljak vagy akár századok mozgatásával” – tette hozzá.
Ugyanakkor a tábornok elismerte, hogy csak a csatatéren nem lehet háborút nyerni. Véleménye szerint a szankciók szigorítása megakadályozhatja Oroszországot abban, hogy növelje rakétakészletét, amelyet az ukrán energetika elleni csapásokra használ fel. Hangsúlyozta, hogy csak a Kreml nagyobb nemzetközi elszigetelése állíthatja meg a harcokat.
„A csatatéren bekövetkezett lemorzsolódás nem vet véget a háborúnak. A háború vége a technológiai fölény és Oroszország valódi elszigeteltsége miatt fog eljönni. Most sok ország ül ölbe tett kézzel, és várja, hogyan fog végződni a háború, abban reménykedve, hogy az nem érinti őket” – hangsúlyozta Olekszandr Pavljuk.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrajnai háború megváltozott, most más harci taktika uralja a frontot, a változások a drónok mindkét oldalon történő tömeges használata miatt következtek be – jelentette ki pénteken Olekszandr Pavljuk.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1714750380
[modified] => 1714737834
)
[title] => Ukrajna nem tudja megnyerni a háborút a csatatéren, Oroszország csak összefogással győzhető le – szárazföldi parancsnok
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=111839&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 111839
[uk] => 111866
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 111840
[image] => Array
(
[id] => 111840
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pavljuk.jpg
[original_lng] => 36236
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pavljuk-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pavljuk-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pavljuk.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pavljuk.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pavljuk.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pavljuk.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pavljuk.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1714745478:3
[_thumbnail_id] => 111840
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3041
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_86f430d2364569da914e7ac8c29494fd] =>
[_oembed_time_86f430d2364569da914e7ac8c29494fd] => 1714727039
[_oembed_a5304350ad2967ea57265f009fee1e0e] =>
[_oembed_time_a5304350ad2967ea57265f009fee1e0e] => 1736349002
[_algolia_sync] => 508319606000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 11
[5] => 17
[6] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Kiemelt téma
[5] => Sürgős
[6] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 62592
[1] => 45936
[2] => 44207
[3] => 1803
[4] => 63736
)
[tags_name] => Array
(
[0] => háború vége
[1] => nyugati segítség
[2] => Olekszandr Pavljuk
[3] => összefogás
[4] => ukrán győzelem
)
)
[1] => Array
(
[id] => 76352
[content] =>
A G7-es országcsoport és a Globális Dél országai közötti együttműködés mélyítése mellett, valamint a nemzetközi status quo egyoldalú megváltoztatása ellen emelt szót hétfőn a japán külügyminiszter Karuizavában, a világ gazdaságilag legfejlettebb országait tömörítő G7-csoport külügyminisztereinek tanácskozásán.
„Megmutatjuk a világnak, eltökéltek vagyunk a jogállamiságon alapuló nemzetközi rend megőrzésében” – fogalmazott Hajasi Josimasza, hozzátéve: a világ „fordulóponthoz érkezett”.
Leszögezte: az országcsoport szigorúan elítéli Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját és Moszkva nukleáris fenyegetőzéseit.
A tárcavezető emellett az országcsoport és a Globális Dél kapcsolatainak mélyítéséért szállt síkra. Mint mondta, a közeledéssel a többi között igyekeznének megakadályozni, hogy Oroszország kikerülje a rá kirótt gazdasági szankciókat.
Leszögezte továbbá: elejét kell venni annak, hogy Oroszország fegyverekhez jusson.
A külügyminiszterek vasárnap esti, zárt ajtók mögött rendezett munkavacsoráján Hajasi emellett sürgette a párbeszédet Kínával, kiemelve az éghajlatváltozás és világkereskedelem ügyét, továbbá súlyos aggodalmait fejezte Észak-Korea ballisztikus rakétaprogramja miatt.
A vasárnap kezdődött, háromnapos tanácskozáson a külügyminiszterek várhatóan megvitatják a kínai hadsereg Tajvan körüli tevékenységét, Észak-Korea rakétaprogramját, valamint a Szudánban nemrég kirobbant erőszakcselekményeket is.
Kijózanító eredmény született, a mostani összefogás nem volt elégséges, teljes egységet kell teremteni – jelentette ki Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke vasárnap, a szlovákiai parlamenti választás eredményére reagálva.
Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke(Forrás: felvidek.ma)
Az eredmény mindenképpen kijózanító, megmutatkozott, hogy jó
út volt egységben gondolkozni, de a teljes egységre kell törekedni – jelentette
ki Menyhárt. Hozzátette: Bugár Béla, a választáson gyengén szereplő Most–Híd
szlovák–magyar vegyes párt elnöke, aki az eredményekre reagálva lemondott
posztjáról, már a választás éjszakáján telefonon megkereste az MKP-t. Egy Bugár
távozása kapcsán feltett kérdésre Menyhárt azt mondta: ha a Most–Híd is
komolyan gondolja az együttműködést, Bugár távozása ellenére lesz, aki ezt
folytatni fogja.
Bárdos Gyula, a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ)
listavezetője az MTI-nek azt mondta: az eredmény nem siker, kudarc, s
egyértelműen megmutatkozott, hogy országos megmérettetésen egy magyar listának
kellene indulnia.
Leszögezte: az etnikai politizálásnak folytatódnia kell,
ugyanakkor nyitni kell, le kell ülni az asztalhoz mindenkivel, teret kell adni
azoknak is, akik valamilyen oknál fogva eddig nem voltak ott. Kérdésre
elmondta: háttérbe kell vonulniuk azoknak, akik gátolták a teljes összefogást.
a munka folytatódik, de egyértelmű, hogy a mostani összefogás nem elégséges, keresni
kell a kapcsolatot a Most–Híd párttal is, mert mindenkire szükség van.
Rámutatott: a felvidéki magyarságnak most sem ideje, sem
energiája nincs arra, hogy a teljes egység megteremtése helyett
kísérletezésekbe fogjon. Az MTI-nek a politikus kiemelte: bár nem jutottak be a
parlamentbe, annak örülni lehet, hogy az MKÖ keretében több voksot sikerült
szerezniük, mint négy éve és annak is, hogy az MKP jelöltjei jól szerepeltek a
listán. Menyhárt rámutatott: hamarosan összehívják a párt vezető szerveit és tisztújító
kongresszust is tartanak.