Az orosz ügynökök befolyása Szlovákiában egyszerűen „őrületes”, és a helyhatósági választások eredményei is megerősítik, hogy Oroszország igyekszik kiélezni az európai helyzetet – jelentette ki csütörtökön Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkárára egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Danyilov az ukrán televízió non-stop háborús adásában annak a véleményének adott hangot, hogy mostanra az országok megoszlottak a világban. Szerinte a demokratikus országok támogatják az emberi jogokat, a szólásszabadságot, elfogadják az értékeket, azaz támogatják Ukrajnát. Összesen mintegy 7 állam áll Oroszország oldalán, de van, aki csak szemlélődni akar – tette hozzá.
„És vannak olyan partnerek, akik lassan kezdik látni, hogyan fog mindez véget érni. Sok ilyen ország van? Nem, nincs sok ilyen ország” – mutatott rá az RNBO titkára. A szlovákiai választásokat kommentálva, ahol egy ukránellenes erő győzött, úgy vélte, hogy az orosz ügynökök befolyása Szlovákiában nagyon nagy.
„És azt mondhatom, hogy ez Szlovákia lakosságának választási joga, akik így döntöttek. De ne feledjék: az orosz ügynökök befolyása Szlovákiában egyszerűen őrületes. Kezdetben Prágában voltak, de az a tény, hogy ott egy kicsit üldözték őket, Pozsonyba költöztek. És amit ma látunk, az Oroszország befolyása, amely igyekszik felszítani az európai helyzetet” – emlékeztetett Olekszij Danyilov.
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
Az USA megfigyeli Oroszország kém- és hírszerzési tevékenységét Ukrajnában, és támogatja Kijev azon erőfeszítéseit, hogy bíróság elé állítsák azokat az embereket, akik merényletet készülnek elkövetni az ország vezetése ellen – jelentette ki Matthew Miller, az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője, számolt be szerdán az rbc.ua hírportál az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a szóvivő elmondta: „Nyilvánvalóan egy ideje megfigyeljük az orosz kémkedést és hírszerzési tevékenységet Ukrajnában.” A szavai szerint a Fehér Házban értesültek arról, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellen a Mikolajiv megyei látogatása során merénylet készült, de – mutatott rá – az incidens részleteit az ukrán félnek kell kommentálnia. „Teljes mértékben támogatjuk Ukrajna azon erőfeszítéseit, hogy a felelősöket bíróság elé állítsák ezekért a tetteikért” – tette hozzá Matthew Miller.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy július 27-én Zelenszkij Mikolajiv megyébe, nevezetesen Ocsakiv városba látogatott. Augusztus 7-én az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) bejelentette, hogy őrizetbe vett egy orosz női ügynököt, aki az elnök útját próbálta kideríteni, hogy rakétatámadást indítson ellene. Az SZBU előzetesen információkat szerzett a potenciális merénylő felderítő-felforgató tevékenységéről, és a látogatás során további biztonsági intézkedésekről is gondoskodott.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az USA megfigyeli Oroszország kém- és hírszerzési tevékenységét Ukrajnában, és támogatja Kijev azon erőfeszítéseit, hogy bíróság elé állítsák azokat az embereket, akik merényletet készülnek elkövetni az ország vezetése ellen.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1691586780
[modified] => 1691581721
)
[title] => Az USA kommentálta a Zelenszkij ellen Mikolajiv megyében készült merényletet
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=86824&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 86824
[uk] => 86837
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 86825
[image] => Array
(
[id] => 86825
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/matthew-miller.jpg
[original_lng] => 32096
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/matthew-miller-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/matthew-miller-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/matthew-miller.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/matthew-miller.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/matthew-miller.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/matthew-miller.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/matthew-miller.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1691580665:2
[_thumbnail_id] => 86825
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2771
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_475b934526d3d99ade9a9f2047e30230] =>
Proud to stand with Acting Deputy Secretary Nuland @UnderSecStateP and my @StateDept colleagues to mark the delivery of the first U.S.-provided Mine Resistant Ambush Protection (MRAP) vehicles to Ukraine's border guards and police. The United States will give 190 MRAPs to enable… pic.twitter.com/fwAUCOYlTL
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Russia is now sowing confusion on NATO/EU borders. We stand in solidarity with our Allies in the Baltic states and Baltic Sea in the face of recent provocations and call on Russia to explain its actions. We are watching the situation closely with our Allies.
A brüsszeli bunkertermet száz férőhelyesre tervezik, összesen 34 vezető politikusnak és segítőiknek alakítanak ki benne helyet, hogy biztonságban értekezhessenek, anélkül hogy például az orosz ügynökök lehallgatnák őket – írja az euobserver.com.
A 34 politikusi szék már az EU bővítése utáni időkre szól, hiszen egyelőre 27 hely is elég lenne.
A bunkert várhatóan alacsonyabb szintű politikai találkozókra és nagyköveti egyeztetésekre is használhatják majd.
A terem le lesz választva az internetről, de a külvilággal történő kommunikációt más módon biztosítják. A bunkert használóknak különleges biztonsági ellenőrzésen kell átmenniük, és azt is igazolniuk kell, hogy miért tartózkodik a teremben. Ezalól a legmagasabb rangú vezetők sem lesznek kivételek, és nekik is kint kell hagyniuk minden személyes elektronikus és információtechnológiai eszközüket.
A bunker várhatóan 2024-ben készül el, mintegy 28 millió eurós költséggel.
A titkos helyiség pontos helyszíne még nincs kijelölve, de várhatóan nem lesz messze a jelenlegi üléstermektől. A beruházásra a hírek szerint azért is szükség van, mert Brüsszelben áprilisban két orosz kémet is lefüleltek, és kiutasították őket, illetve az elmúlt években Kína és Izrael is belekeveredett már uniós lehallgatási botrányokba.
Щиро вітаю рішення лідерів ЄС надати Україні статус кандидата. Це унікальний та історичний момент у відносинах ?? та ??. Вдячний @CharlesMichel, @vonderleyen і лідерам держав Євросоюзу за підтримку. Майбутнє України – в ЄС. https://t.co/o6dJVmTQrn
I welcome the EU’s prompt action following my appeal on Monday to impose sanctions on Iran for helping Russia kill Ukrainians and damage our energy infrastructure. In three days, the EU agreed on a set of restrictions which will take effect as soon as today.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
Oroszország jelenleg változtat a taktikáján Ukrajnában, és ukrán nemzeti hazafiaknak álcázott ügynökeivel igyekszik destabilizálni a helyzetet az országban – jelentette ki Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára csütörtökön egy televíziós interjúban, adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Danilov az ICTV tévécsatornának nyilatkozva azt mondta: „Oroszország nem változtat a tervein, azaz államként történő megsemmisítésünkön, lakosságunk megsemmisítésén.” Mint rámutatott, Oroszország számára az első számú kérdés Ukrajna belső destabilizációja orosz ügynökök által. „Most egy »kaméleonnak« nevezett művelet folyik, amikor az orosz ügynökök ukrán nemzeti hazafiaknak álcázzák magát” – figyelmeztetett.
Az RNBO-titkár azt is elmondta, hogy szerinte az oroszoknak még mindig nagyon sok fegyverük van, ezért a következő néhány hét nagyon nehéz lesz. Megjegyezte, hogy Oroszország taktikát váltott, csapatokat összpontosított, és területeket támadott meg Donyeck és Luhanszk megyékben, és tervezi, hogy ezek közigazgatási határaira nyomul előre.
Danilov felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad alábecsülni az ellenség erejét. Úgy vélte, hogy Oroszország nem változtatja meg fejlődési irányát, és az egyik Putyin helyett egy másik lesz.
Валентині Матвієнко. «Рабі, подножці, грязі Москви», людині без честі, проклятій своєю Батьківщиною, варто пам’ятати:??має вистачити тільки одного ресурсу – на виплати репарацій і контрибуцій ??, на масові поховання своїх військових і на справедливість вироку Гаазького трибуналу.
Стратегія деокупації Криму – час нової редакції. Черговість засобів деокупації – політико-дипломатичних, військових, економічних тощо – вимагає зміни пріоритетів.
«Український рій» «імені Матіаса Руста» – десятки моделей, тисячі дронів. Ударні БПЛА на озброєнні ЗСУ дальністю польоту більш як 3000 км. 1987 рік, червона площа, москва, літак, Руст. pic.twitter.com/iAXhDLNn4C
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e